Emlékezés Jagos István Róbertre, a Szózat néhai szerkesztőjére

jagos

 

„Az élők szíve a holtak igazi temetője.”
                 (Publius Cornelius Tacitus)

A naptár lapjait lapozva, hamarosan február 10-hez érünk. Itt megáll a tekintet, és felsajdul a tehetetlen szomorúság jó néhányunkban. Az én torkom is elszorul. És nem csak ezen a napon. Mindig, valahányszor Rád gondolok. Egy éve annak, hogy számunkra tragikus hirtelenséggel, mégis jól megfontolt szándékkal itt hagytad e földi világ minden szépségét és kínját. Úgy érezted, eljött az idő, menned kell. Ellenállhatatlanul hívott az általad oly sokat emlegetett fal túloldala. Hiába próbáltunk visszatartani. Lehetetlenre vállalkoztunk. Az út, ez a kegyetlenül keserves, és édes illúzió, számodra nem volt tovább járható. Sokszor megkérdeztem azóta Tőled gondolatban: Ugye megtaláltad ott mindazt, amit kerestél? Csak remélhetem, hogy a békesség, ami annyira hiányzott, kézen fogott. Tavaly, Újév napján még én is fogtam a kezed a kórházi ágyad mellett, mint azon barátaid egyike, akik az utolsó pillanatig hinni akartak abban, hogy a mi törődésünk bármit is számíthat a döntésedben. Hogy vissza akarj fordulni. Hogy élni akarj. Számtalanszor feltörnek bennem az utolsó beszélgetéseink. Bevallom, még ma is nehezen hiszem, hogy nem hívsz fel többé, nem újságolod el, milyen új ötleteid vannak, milyen tervek látszanak megvalósulni a kulturális élet számodra egyre táguló perspektívájában. Csodáltalak, mennyi lendület, mennyi tenni akarás fut az elmédben. Ugye tudod, milyen sokan vagyunk, akiknek hiányzik a jó Jagi? Az a hiperaktív, életre edzett srác, aki nem csak a fiaiért rajongó apa, hanem az az úttörő energia is, akire sokan számíthattak barátként, s támogatóként egyaránt, aki mellesleg, de semmiképp nem utolsó sorban íróvá, költővé nőtte magát.

Diákok százaival igyekezted megszerettetni a kortárs magyar költészetet. Tudtad, ismerted, mert megtanulni kényszerültél, hogy mire valók a sorsod által eléd támasztott létra lépcsői. Határozottan, tudatosan lépkedtél minden irányba. Ha kellett, lementél, hogy felhozz valakit, s felfelé is bátran indultál, hogy céljaidhoz közelebb kerülj. Szerettem a benned tükröződő egyensúlyt, ami mégsem volt elég ahhoz, hogy tovább játssz. Igen, a lelkem mélyén úgy hiszem, egy hatalmas játéknak fogtad fel az életet.

A Szózat kortárs irodalmi rovatának szerkesztőjeként nem csak az általad nagyra tisztelt példaképeknek, hanem nagyon sok kevésbé ismert tehetségnek helyet adva igyekeztél széles körben formálni a mai magyar irodalmi közízlést. Tagadhatatlan, mégis szerényen elhallgatott küldetéstudattal. Halálod évfordulójának közeledtén nem tehetünk mást, mint emlékezünk. Barátaid, kollégáid nevében most nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy itt, egykori közös irodalmi otthonunkban, a Szózat hasábjai között összefoglalhatom, milyennek láttalak, ismertelek, mit jelentettél, s mit jelentesz ma is. Előre mentél, mint már oly sokan. Egy napon talán majd találkozol mindenkivel, aki számodra fontos volt, akiktől most még elválaszt a fal.

Jagos István Róbert, magyar költő, szerkesztő (1974. március 26 – 2018. február 10). E két dátum a szívünkbe szúrva jelzi, milyen rövid idő jutott. Alig 44 év, hogy nyomot hagyj a világban. De sikerült. Könyveid, színdarabjaid, publicisztikáid, díjaid és számos internetes oldal jegyzi a neved. Hiszem, hogy e név mögött örök izzásban marad az utókorra hagyott, lázadó, lángoló, lelket áttörő költészeted. Megtetted, amit tehettél, és mi büszkén, szeretettel őrizzük mindazt, ami voltál, ami vagy. Te csak vezess tovább minket, és mosolyogj!

Arany-Tóth Katalin

 

Jagos István Róbert:

Monológ

 

Mint gyermek, ki unatkozik:
agyagból játékot csinálsz,
majd rálehelsz - akár a hit,
engedelemmel él tovább.

Eret festesz agyaghúsba,
és csontot rágsz a bőr alá,
mellkasába fészkelődve
elsuttogsz tán minden szabályt.

Mondják, jóra teremtetted,
Uram, azt a maréknyi húst.
Mégis, ha úgy dobban kedve,
kerékbe tör, karóba húz.

Mert olyan az, mint a gyermek.
Hol sír, hol neveti magát.
Szakadékba löki - ha kell -
játékát vagy épp önmagát.

Sárból lettem egykor én is.
Ma a bitang - Engedetlen.
Akit egykor karodra tettél,
s lettem élve élhetetlen.

Vajon melyikünknek dobog
jobban? Válasz nincs - nem felelsz.
Rajtad áll, hogy ha jő a nap,
letaszítasz vagy felemelsz.

(látod?)
Különös dolog ez a szív,
miként a bordák mögött ül.
Amíg a tiéd tajtékzik,
addig az enyém szelídül

*

https://hu.wikipedia.org/wiki/Jagos_Istv%C3%A1n_R%C3%B3bert

 

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 04 18 örmgenoc 2019. 04. 27. V. GRÁL NAP plakát 03 LSApokabacsi drvargatibor Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf