Néhány gondolat a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából

Kommun Áldozatai

– Hat év börtönt szenvedett Édesapám és rabtársai emlékének ajánlom –

Mi, aki a vörös métely árnyékában éltünk, áldozatai voltunk, rokonaink vagy mi magunk, akik abban a rendszerben „rossz oldalon” születtünk, megdöbbenve kell, hogy tapasztaljuk a rendszer bűneivel és viselkedésmódjával kapcsolatos általános elnézést és tudatlanságot. A kommunizmus kialakulása, megerősödése majd bukása [a XIX. század végétől a XX. század végéig] egy tragédiákkal zsúfolt történelmi idősíkba illeszkedik. A közoktatásban és a médiában azonban szinte kizárólag a soá gaztettei szerepelnek, minden más szenvedést és büntettet, különösen a kommunista rendszerek zsidó származású vezetőinek ámokfutását, tudatosan próbálják marginalizálni, leginkább antiszemita vádakkal ellensúlyozni. Kijelenthető, az a kommunizmus, amelyről alább esik szó, nem származásfüggő, mellékesen nem is az emberi társadalom fejlődésének egyik kikerülhetetlen lépcsőfoka volt. Sőt, a kommunizmus e korszak egyik legmélyebbre ható és legjelentősebb eszmei és erkölcsi tévedése. Ennek a, külső hatalmi erők által segített, így 1914-re megerősödő és Moszkvában, 1991-ben végződő diktatórikus rendszernek és jogsértéseinek rövidke és nem teljes összefoglalója áll e körkép közepében.

Ez, a Karl Marx és Friedrich Engels által megálmodott, Lenin, Sztálin, Mao Ce Tung, Ho Si Minh, Castro, Enver Hodzsa, Tito és hasonszőrű elvtársaik által megtestesített, a társadalmi igazságosság mázában tetszelgő anarchista, hazugságokban és vérben fürdő diktatúra. Egy bő évtizeddel előbb lépett színre, mint az olasz fascio vagy a német nemzetiszocializmus, bűntetteiben túlszárnyalta és túl is élte őket, és amely a négy nagyobb földrészre terjedt ki végzetesen. A kommunizmus megszámlálhatatlanul sok bűnt követett el: először is elsősorban a keresztény vallások, de az egyetemes keresztény kultúra és a nemzeti kultúrák ellen is. Mégis, bármilyen súllyal nehezednek is ezek a szellemet és erkölcsöt legázoló pusztítások az érintett nemzetek és az egész emberiség jelenére-jövőjére, ugyan mennyit nyomnak a latban emberek, férfiak, nők, aggok és gyermekek tömeges legyilkolása mellett?!

Szovjetunió – 20 millió halott,
Kína – 65 millió halott,
Vietnám – 1 millió halott,
Észak-Korea – 2 millió halott,
Kambodzsa – 2 millió halott,
Spanyol polgárháború – cca. 40-50-ezer halott,
Kelet-Európa – 2-2,5 millió halott,
Latin-Amerika – 150 000 halott,
Afrika – 1,7 millió halott,
Afganisztán – 1,5 millió halott

Fölvázolhatjuk ezeknek a bűntetteknek általános gyorsmérlegét:

- túszok vagy ítélet nélkül bebörtönzött emberek tízezreinek agyonlövése és több százezer, a Szovjetunióban 1918 és 1922 között föllázadt munkás és paraszt lemészárlása;

- ötmillió ember halálát okozó éhínség 1922-ben, elsősorban Ukrajnában és Besszarábiában;

- a doni kozákok kiirtása, illetve elhurcolása 1920-ban;

- tízezrek legyilkolása a szovjet koncentrációs táborokban, 1918 és 1930 között;

- a spanyol polgárháborúban kivégzettek és elüldözöttek tízezrei;

- mintegy 690 000 ember kivégzése az 1937-38-as nagy szovjet tisztogatás során;

- kétmillió ukrán elpusztítása szándékos éhínséggel és az élelemsegély elmulasztásával 1932-33-ban;

- több százezer lengyel, ukrán, balti, moldvai és besszarábiai deportálása és kivégzése 1939-1941-ben, majd 1944-45-ben;

- a volgai németek deportálása 1941-ben;

- a krími tatárok deportálása és sorsukra hagyása 1943-ban;

- a csecsenek deportálása és sorsukra hagyása 1944-ben;

- az ingusok deportálása és sorsukra hagyása 1944-ben;

- a varsói németellenes felkelés cserbenhagyása Sztálin parancsára 1944. augusztus. Mintegy 150-200 ezer halott, 550 ezer lengyelt internáltak, 150 ezer főt pedig németországi kényszermunkára hurcoltak;

- a Kelet-poroszországi németek meggyilkolása és elűzése;

- a Kelet- európai nemzetiségi németek kifosztása és erőszakos visszatelepítése az anyaországba;

- az 1956. Kelet-európai felkelések vérbefojtása, cca. 50 ezer halott;

- a kambodzsai városi lakosság deportálása-kiirtása 1975 és 1978 között;

- a tibetiek lassú elpusztítása: a kínaiak műve 1950 óta stb.

A bolsevikok meg voltak győződve róla, hogy ha – nagyrészt őmiattuk – polgárháború robbant ki Oroszországban, az – szükségképpen – Európára, majd az egész világra is ki fog terjedni. Mégis évtizedekig erre a kettős értelmezési tévedésre fogják alapozni a kommunista terror igazolását.

E gondolatot általánosítva már Trockij is arról beszélt, hogy „könyörtelen polgárháború folyik az egész világon”. Véleménye szerint olyan korszakba lépett a földgolyó, „amelyben gyorsan polgárháborúvá lesz a politikai harc”, amelyben hamarosan csupán két erő csap össze. Trockij szerint „a jelenkori demokrácia bölcsőjének, a burzsoá társadalomnak a fejlődése egy csöppet sem az a fokozatos demokratizálódási folyamat”, amelyről a I. világháború előtt a szocialista demokrácia legnagyobb fantasztája, Jean Jaurès, és amelyről 1938-ig a cseh-német marxista szobatudós, Karl Kautsky a marxizmus utópista pápája álmodott. Magyarországot, széles körben, elsőként a cattarói matrózlázadás hazatért magyar résztvevői és az orosz fronton fogságba esett vagy átállt katonák,[mint a cári család egyik lemészárolójaként is elhíresült Nagy Imre, későbbi miniszterelnök] kezdték megfertőzni kommunista eszmékkel. A központi hatalmak összeomlása és Tisza István agyonlövése nyomán kitört „őszirózsás forradalom”, a Jászi Oszkár hadügyminiszter parancsára bekövetkezett általános leszerelés, majd az általános politikai patthelyzet nyomán Károlyi Mihály utat nyitott a Tanácsköztársaságnak. Az 1919. március 21. és augusztus 1. között őrjöngő, a 38[közte Kun Béla, Pogány József, Lukács György, Böhm Vilmos, Lukács György] népbiztos által irányított, a Lenin –fiúk és a Vörös Őrség által kivitelezett terror.

Majd 1945 tavaszán, a szovjet megszállás korszakban, „a Vörös Hadseregnek köszönhető felszabadulás” napfényében, amely a későbbi kommunista propaganda szerint mindörökké ragyogni fog, rengeteg a „köpönyegforgatás”, és dühöng a besúgás. Mély tudati válság kíséri ezt a történelmi fordulópontot, mind a visszatérő hóhérok[Rákosi Mátyás, Gerő Ernő „a barcelonai mészáros”, Péter Gábor, Rajk László], a „kivárók” [a hóhérok tétlen cinkosai], mind pedig az áldozatok körében. Bizonyos akkori kommunista vezetők – szovjet mintájú „proletárdiktatúra” nélkül „a szocializmus felé vezető nemzeti utakról” szóló – alkalmai szónoklatai csak palástolták, spanyolfal módjára, minden közép- és délkelet-európai kommunista párt igazi akciótervét. Abban állt ez, hogy azt a bolsevik elméletet és gyakorlatot honosítják meg, amely célszerűsége már 1917 óta igazolódott Oroszországban. „Kipróbált” és „bejártatott” menete volt az elnyomásnak. Ahogy a bolsevikok eltették láb alól 1917-es októberi szövetségeseiket, a szociálforradalmárokat vagy másokat is, úgy likvidálták szorgalmas tanítványaik 1946-ban a koalíciós társaikat. Különben arról beszélnek az elemzők, hogy „szovjetesítési folyamat” úgy ment végbe ezekben az országokban, hogy Moszkvában dolgozták ki annak stratégiai terveit. Egyébként szinte biztosan Sztálin parancsára utasították el a Marshall-tervet 1947 nyarán, és ugyancsak ő sugalmazta a kommunista pártok tájékoztató irodájának [a Kominformnak] a létrehozását 1947 szeptemberében, hogy még hatásosabban ellenőrizhesse a hatalmon lévő kommunista pártokat.

Magyarországon a Független Kisgazdapárt – az 1945-ös választások nagy győztese 57% szavazattal – nemcsak politikai aknamunka, hanem nagy rendőri akciók céltáblája is volt. 1947 januárjában, a kommunista Rajk László irányította belügyminisztérium bejelentette, hogy „köztársaságellenes összeesküvést” lepleztek le, és azt a csoportot, a Magyar Közösséget vádolta meg vele, amely a háború előtt alakult, hogy földalatti harcot kezdjen a náci megszállók ellen [maga Rajk, Gerő Ernővel együtt, az NKVD megbízottja, hírhedt spanyolországi nemzetközi brigádos]. A rendőrség letartóztatta a Független Kisgazdapárt egy miniszterét és több képviselőjét, valamint az állítólagos összeesküvők vezetőjét, Donáth Györgyöt, akit halálra ítéltek és kivégeztek, vádlott-társait pedig kemény börtönbüntetéssel sújtották. 1947 februárjában a szovjet hatóságok letartóztatták Kovács Bélát, ennek a hatalmas pártnak a főtitkárát, mert „összeesküvést szőtt a Vörös Hadsereg biztonsága ellen”; 1956-ig tartották fogva a Szovjetunióban. Gyorsan nőtt az áldozatok száma, mert a kommunista rendőrség mindig azt gondolta, Magyarországon is, máshol is, hogy minden „összeesküvésnek” szükségképpen „elágazásai” vannak. Két évvel a háború után „lefejezték és megtizedelték” Magyarország első pártját. Kovács Bélával [Kovács Bélát, az FKGP 1947. február 20-ig volt főtitkárát a szovjet megszálló hatóságok 1947. február 26-án tartóztatták le. A Szovjetunióba hurcolták, ott elítélték, 1956 tavaszán térhetett vissza Magyarországra] együtt vagy száműzésbe kényszerültek, vagy börtönbe jutottak legkiválóbb vezéregyéniségei: Nagy Ferenc miniszterelnök /a Svájcban, gyógykezelésen volt miniszterelnök, Nagy Ferenc megismervén a Kovács Bélától és más lefogott kisgazda politikusoktól a szovjet hatóságok által kikényszerített, reá terhelő „vallomások” tartalmát, lemondani és az országot elhagyni kényszerült 1947. május végén] és az elődje, Tildy Zoltán [Tildy Zoltán köztársasági elnököt, veje, a koholt vádak alapján őrizetbe vett [majd később kivégzett] kairói követ, Csolnoky Viktor elleni eljárás ürügyével 1948. augusztus 3-án lemondatták, majd házi őrizetbe vették], Varga Béla, az országgyűlés elnöke [a második világháború idején a hadifoglyok és menekültek ügyét felkaroló Varga Béla, a Nemzetgyűlés elnöke 1947. június 3-án menekült el Magyarországról], Kővágó József /Kővágó Józsefet 1950. május 23-án tartóztatták le, majd bíróság elé állították/, Budapest polgármestere, továbbá a párt több tucat képviselője és vezetője. 1947 vége és 1949 eleje közt feloszlatták a Függetlenségi Pártot /a Magyar Függetlenségi Párt képviselőit 1947. november 20-án a választási bíróság megfosztotta mandátumától, a pártot feloszlatta, ezt egy nappal bejelentették az országgyűlésben, a kormány határozata 1947. november 30-án tett pontot sorsára/ és a Demokrata Pártot [a Demokrata Néppárt maradék vezető testületét arra kényszerítették, hogy 1949. február 4-én bejelentse a párt „önfeloszlatás”-át, mindezt 1949. március 10-én vette tudomásul az országgyűlés]. A Kisgazdapártról szólva Rákosi Mátyás, a kommunista párt főtitkára, aki túlélve az 1937 februári szovjetuniói emigráns tisztogatásokat,a Vörös Hadsereggel tért vissza Moszkvából, nem győzött dicsekedni a „szalámitaktikával”, ami az ellenfelek fokozatos fölszeletelés útján való megsemmisítését jelentette. Szilárdan meg volt győződve róla, hogy ezek az elnyelt szalámiszeletek aztán majd soha sem fekszik meg a gyomrát…

Magyarországon 1948 nyarán kezdődött a heves összecsapás a katolikus egyház és a hatalom között, az igen sok egyházi iskola „államosításával”. Öt plébánost júliusban ítéltek el, Lénárd Ödönt és négy társát [köztük az 1. r. vádlottat, Mihalovics Zsigmond pápai prelátust], az Actio Catholica vezetőit 1948. július 23-án ítélte el a Budapesti Népbíróság, a többire ősszel került sor. 1948. december 26-án, karácsony másnapján, Magyarország tántoríthatatlan hercegprímását, Mindszenty József bíborost is letartóztatták, és 1949. február 8-án ítélték el első fokon, 1949. július 9-én hirdetett ítéletet másodfokon a Népbíróságok Országos Tanácsa/ életfogytiglan tartó fegyházbüntetésre ítélte a budapesti népbíróság; „cinkosai” segítségével. Úgymond, „összeesküvést szőtt a köztársaság ellen”, továbbá kémkedett stb., természetesen mindezt az „imperialista hatalmak” elsősorban az Egyesült Államok javára. Egy év múlva a legtöbb rendházat elfoglalta a hatalom, és kitűzte belőlük a tizenkétezer szerzetes és apáca nagy részét [A rendek feloszlatása Magyarországon 2300 férfit és 8800 apácát érintett./ 1951-ben a püspöki kar rangidőse, Mindszenty közeli munkatársa, Grősz kalocsai érsek jutott hercegprímása sorsára. Magyarországon nem csak a katolikusokat sújtotta az egyházak és a szerzetesrendek üldözése /A bíróságok Grősz Józsefet és társait előbb 1951. június 28-án, majd másodfokon augusztus 31-én marasztalták el, a kalocsai érseket mindkétszer 15 évi börtönbüntetésre ítélték]. A lényegesen kisebb kálvinista és lutheránus egyháznak is megvoltak az áldozatai a püspökök és lelkipásztorok között, áldozattá vált egy olyan kiváló kálvinista személyiség is, mint Ravasz László [Ravasz László református püspök 1848 májusában lemondani kényszerült, lelkészként 1-jén 1953. március 1-én vonult nyugdíjba]. Szovjet-Ukrajnában is ezt a módszert alkalmazták 1946-ban; internálták, vagy elüldözték a vonakodó papokat a parókiájukról. Szovjet Ruténföld esperese, Csáti József ellen valami kiagyalt pert indítottak, majd deportálták, és 1950-től 1956-ig volt a vorkutai táborban, Szibériában.1951 tavaszán, a magyarországi ún. kitelepítés során kb. 17 ezer főt hurcoltak el Budapestről, a nagyvárosokból és a déli határszél városaiból, falvaiból. [Egyes szerzők a 17 ezres létszámot „csak” Budapestre vonatkoztatják.] A Magyar Dolgozók Pártja politikai bizottsága tagjai részére készített dokumentum azt tartalmazta [1951. július 22-én, amikor a rehabilitáció kérdéséről tárgyalt a grémium], hogy az előterjesztők adatai szerint Budapestről 12748 főt telepítettek ki, az elhurcoltak zömét a „volt horthysta uralkodó osztályok” tagjai alkották. Megbízható adatok alapján Magyarországon, 1950 áprilisa és 1956 októbere között, a Rákosi-Gerő vezette kurzus idején 534 601 főt, az „új szakasz” idején [21 hónap alatt] 102 372 személyt, összesen 636 973 főt marasztaltak el a népbíróságok. A megvádoltak száma 961 504 volt. 1950 és 1953. I. negyede között a bíróságok 387 000 személyt ítéltek el. 1953 nyarán az internáltak száma 5036 fő volt, 1948 és 1953 között, és – különféle becslések szerint – 700 000 és 860 000 között volt az elítéltek száma. Folytathatnám az adatok áradatával, amely az 1956-os szabadságharcot követő megtorlás majd a Kádár rendszer produkált 1990-ig, azonban nem teszem.

Sokkal fontosabbnak tartom azt a tényt, hogy felhívjam a figyelmet arra, ezek a fenti, Magyarországra vonatkozóan elkövetett bűnök egy része feltáratlan, és elkövetőinek megbélyegzése és elitélése máig megoldatlan az 1990 óta regnáló politikai és egyházi elit, Antall József, Horn Gyula, az azóta regnáló parlamenti pártok tagjainak, Paskai László és a történelmi egyházak vezetőinek cinizmusa és vélelmezhető személyes érintettsége miatt.

Kapui Ágota: