Arcél önvallomással: Lengyel János, író, újságíró

LengyelJanos portre

 

 

 

 

 

 

Lengyel János történész, író, újságíró, költő versei mellett a kárpátaljai irodalom nagyasszonyával, Füzesi Magdolnával készített interjújával került be a Szózat szerzői közé. Őt faggattam az áttelepülésről, az irodalomról, a költészethez, a társadalomhoz fűződő kapcsolatáról.

 

  • A legtöbb szülőföldjétől távol élő ember szívesen álmodik haza. Mi önnek a legkedvesebb gyermekkori emléke, amire mindig szívesen emlékezik?

Viszonylag nehéz gyerekkorom volt, mert édesapám korán meghalt, én akkor kilenc éves voltam. Ez egy olyan megrázkódtatás a számomra, amit nehezen tudtam feldolgozni. Ebben közre játszott a kortársaim rosszindulata is, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a gyerekek kegyetlenül őszinték tudnak lenni. Sokszor csúfoltak árvának, sokszor verekedtem emiatt. De most veszem észre, hogy nem a kérdésére válaszolok, hiszen a legkeservesebb emlékemet idézem fel. Azért mégsem panaszkodhatom, hiszen édesanyám mindent megtett, hogy ne érezzem a csonka család okozta hátrányokat. Nagycsaládból származom, számomra emlékezetesek maradtak az ünnepi ebédek, a disznóvágások vagy éppen a lekvár főzések, amikor általában együtt voltak a családtagok. Bár én Beregszászon születtem, édesanyám családja a közeli Nagymuzsaly nevű községből származik. Nagy élmény volt számomra, amikor háromévente átjöttünk Magyarországra a rokonokhoz. Gyermekként is érzékeltem, mennyivel szabadabban éltek itt az emberek, mint odahaza. És most nem feltétlenül csak a magyarokra gondolok. De említhetném az első szerelmet is, ami, most így visszanézve inkább volt valami gyerekes vonzalom, bár e témában egy versike is született, ami azóta elkallódott.

  • Hosszú évek óta az anyaországban él. Melyik helységből is jött pontosan, hogyan történt? Kérem, mesélje el.

Említettem, hogy Beregszászon születtem, az Ardai-hegy lábánál, a Vérke folyó partján. Ez mindmáig a „legmagyarabb” város Kárpátalján, annak ellenére, hogy a közelmúltban itt is kék-sárgára festettek sok épületet. Én még szovjet állampolgárként érkeztem az árnyékvilágba, aztán később ukrán lettem. Mármint állampolgár. Amúgy kétlaki vagyok, igaz, mostanában ritkábban látogatok haza, amit gondolom megért. 1994-ben Százhalombattán, az erőmű bővítésén kaptam munkát, azóta élek Magyarországon, hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Ukrajna gazdasági helyzete abban az időben hasonlatos volt a mostanihoz, csak éppen nem folyt polgárháború. Szóval nem volt munkalehetőség, a tartalékaink elfogytak, lépnem kellett. Először Kazahsztánba készültem, de szerencsére közben adódott egy lehetőség, amiről már szót ejtettem. Egyébként a Magyarországon vendégmunkásként eltöltött éveket a 2008-ban az ungvári Intermix Kiadó gondozásában megjelent Fallal az arcnak című kötetemben örökítettem meg. Később elvégeztem az ELTE BTK történelem szakát, no meg újságírói végzettséget is szereztem.

  • Nehezen szánta rá magát, hogy elhagyja a szülőhelyét és az anyaországban éljen, hogyan sikerült beilleszkednie?

Már mondottam, hogy a kényszer, a megélhetés késztetett arra, hogy lépjek. Sajnos olyan helyzetbe kerültem a 90-es évek derekán, hogy odahaza már a létfenntartásomat sem tudtam megoldani. Következett majd tíz év a magyar iparban. Százhalombatta volt az első állomás, az erőmű, majd a finomító. Aztán Budapest, Székesfehérvár, Mártély, Dunaharaszti, Budapest, Dunaújváros stb. Voltam kőműves, ács, állványozó, festő, bádogos, kertész, asztalos, útász, általános karbantartó, favágó, vasszerelő stb. Eleinte mellbe vágott az a negatívum, amit a helyiek tápláltak irántunk. Sokuk szemében Lengyelként még mindig ukrán vagyok, magyar létemre. De aztán találkoztam rengeteg jó emberrel, az igazi magyarokkal, akiknek a szívük is magyar nemcsak a személyi igazolványuk.

  • A Magyarországon leélt első évek hoztak valami alapvető változást nézeteiben, életritmusában, állásfoglalásaiban?

A világnézetemben nem, a keserű tapasztalatok hatására kicsit óvatosabb lettem. Életritmusom felgyorsult, főként amikor Budapestre kerültem. Állásfoglalás céljából utaztam Magyarországra, mivel azt odahaza elvesztettem.

  • Irodalmi munkássága igen sokrétű, versei és novellái mellett több interjút is készített, mint a Fusz újságírója. Mivel foglalkozik még a hétköznapokban?

1990 óta publikálok rendszeresen, akkor még főleg kárpátaljai kiadványokban, interjúkat is jóval előbb készítettem már, mielőtt 2009-ben a Független Újságírók Szövetségének tagja lettem. Főként prózát írok: tanulmányt, esszét, karcolatot, humoreszket, pamfletet, beszámolót, interjút, riportot, elbeszélést, novellát, aforizmát stb. De az is igaz, hogy már legalább egy tucat irodalmi folyóiratban és egyéb kiadványokban jelentek meg verseim. E téren az eddigi legjelentősebb elismerésem, hogy 2014-ben két művemet beválogatták Az év versei című antológiába, továbbá felkerültek a hasonló névre hallgató cd-re is.Szabadúszó újságíró vagyok, mintegy 16 különböző stílusú és műfajú folyóiratnak írok, emellett korrepetálok, tanítok a FÚSZ újságíró iskolájában, Hamvas Béla nyomdokain haladva kertészkedek Szentendrén és máshol, újabban internetes rádió műsorokat csinálok. De legfőképpen próbálok életben maradni, pontosabban túlélni azt, amit életnek nevez az ember alkotta értelmező-szótár.

  • Egy régebbi beszélgetésében úgy olvastam, hogy magyar tanár. Ön szerint jó irányba halad a ma magyar irodalma?

Ezt nem tudom hol olvasta, végzettségemre nézve történész vagyok. Ugyan a FÚSZ újságíró iskolájában tanítok magyar irodalmat, főként a kárpátaljai írók műveit, az érintettség révén.

  • Mi nevezünk jó és rossz iránynak? Ki dönti, döntheti ezt el?

A sokszínűség jó dolog. Mindig voltak vadhajtások, a gaz hajlamos túlburjánzani, ha az ember ezt hagyja. Az olvasó tiszte eldönteni, hogy mit , miért és mikor olvas el. Kikiálthatom én a műveimet a legértékesebb alkotásoknak, ha azt senki sem fogja elolvasni. Na persze arra nem vagyok kapható, hogy mindenkor a felkapott stílusokban írjak, hogy minél nagyobb legyen az olvasottságom. Valahol meg kell találni a megfelelő egyensúlyt.

  • Ma, aki leír egy szót, már írónak érzi magát. Talán nem ártana újraértelmezni az irodalom, és főként a szépirodalom meghatározását.

Régi és eldöntetlen vita az is, hogy mit tekinthetünk magyar irodalomnak? Mondjuk ide sorolhatjuk-e annak a Berlinben élő Nobel-díjas írónak a műveit, aki ugyan magyarul alkot, de lépten-nyomon gyalázza ezt a nyelvet, a nemzetet, az országot?
A magyar irodalom kritériuma, hogy azt magyar nemzetiségű szerzők művelhetik? Vagy csak a nyelv számít? Hova is tart a mai magyar irodalom?

  • Lőrincz P. Gabriellával beszélgettem a gyermekversekről, a gyermekirodalomról. Nem tervezi, hogy ilyen téren is színre lép?

De, annyira, hogy eddig már úgy 20 gyerekeknek szóló versem jelent meg különböző kiadványokban. Főként az Irka című, Kárpátalján szerkesztett gyerekeknek szóló havilapban publikáltam, amikor még Punykó Mária volt a főszerkesztő.

  • Melyik munkájára, alkotására a legbüszkébb?

Azt hiszem erre nem tudok válaszolni. Úgy hiszem az életem fő művével még adós vagyok. Talán az aforizmáimat tartalmazó kötetet emelném ki, ez ugyanis negyed évszázad termését tartalmazza.

  • Vannak olyan jövőt érintő tervei az irodalommal kapcsolatban, amit régóta titkon dédelget magában?

Talán jövőre el is készül. Továbbá tervben van egy történelmi témájú kötet megjelentetése, azaz elsőként a megírása. De mielőtt még végleg letenném a számítógép billentyűzetét, szeretnék megjelentetni egy verses kötetet, ahol a líra kedvelői együtt olvashatnák a legjobb verseimet. Mind a hetet. Itt már át is tértem egy másik, újmagyarul szólva projektre, ahol a magyar nyelv játékosságára szeretném felhívni a figyelmet. Ez egy saját szabályaim szerint megírt (félre)magyarázó szótár.

Ízelítőül néhány:
barikád – juhfürdő;
édesanya – cukorbeteg szülő;
sétafika – vándor takony;
kintorna – öregkori testedzés stb.

Szóval tervek vannak, csak legyen hozzá egészség, erő és persze pénz a megvalósításhoz. Természetesen vannak. Szeretném megírni az első nagyregényemet, aminek főhőse számos novellám és egy kisregény központi költött alakja, Mitracsek Úr.

-cspb-

szozattv


szozat a tiszta hang Sepsikorospatak Gardonyi meghivo Határterületen szolgálnak 2017. 07. 28-29. SZENT LÁSZLÓ arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo