Arcél önvallomással: Szentjánosi Csaba költő

Szentjánosi (Langstadler) Csaba költővel, a Fiatal Írók Szövetségének tagjával már készült egy beszélgetés. Ez a riport szervesen nem kapcsolódik az akkori kérdéskörhöz, mégis annak a folytatása…

*Bár évek óta jelennek meg havi rendszerességgel költeményeid, valamint Jóna Dáviddal váltod verspárbajod a »Gazduram« a Szózatban, személyesen még sohasem találkoztunk. Miért választottad havilapunkat e verspárbajhoz, miközben olyan jelentős irodalmi újságokban publikálsz, mint a Hitel, a Magyar Napló,a Parnasszus vagy a Kortárs folyóiratok?

Nagyon kevés az olyan tartású főszerkesztő, aki nem ül föl divat-hullámoknak, eladási-indexeknek, eladhatási-manővereknek, hanem tartással él, irodalmi-elhivatottsággal, írás-megbecsüléssel, társadalmi-értékrendszerrel, hazaszeretettel. Ahol így fogadnak, így élnek a sorok között, ott én otthon vagyok. Köszönöm, hogy a Szózatban itthon lehetek. Megjelenés és megjelenni, ez két dolog, amelyik lapban nem megjelenésem van, hanem megjelenni tudok benne: azt nagyon megbecsülöm, hálával, köszönettel követem. Számomra egy értékrendszer tesz jelentőssé egy lapot, nem hordaléka, amiben el tud zülleni. A Gazduramnak a Szózatban van a legjobb helye, mert kölcsönösen táplálják egymást.

*Mit jelentett Neked pályafutásod elején Bella István, vagy Döbrentei Kornél?

Nagyon sokat. Istvánt verseit, már kamaszkorom óta szívtam magamban, a Szép Versekben mindig kerestem, hogy olvashassam. Első kötetemet tőle, 1984-ben olvastam:AZ ÉG FALÁRA. Csodálatos költőnek tartom. A vers belső és külső szerkezetét hihetetlen szószerkezettel tudta felállványozni, hogy sétálhassunk az ég-föld adta térben. Sokat beszélgettem vele, hálás vagyok, hogy közelében valamit felszippanthattam az igazi költészetből. A Parnasszus Redivivus rovatában, Turczi István jóvoltából versem is jelent meg róla. Döbrentei Kornél, éveken keresztül leközölt a Hitelben. Érték-mértéktartása mindig beegyensúlyozott a vers határainak-határtalanságába, ahol egyébként nagyon el lehet veszni. Egyenes, karakán, hiteles ember, költő… viszem magammal egy életen át hozzám fordulását, verseit, sorait.

*Tagja vagy a Fiatal Írók Szövetségének. Meddig lehet valaki fiatal?

Tagságom, már Seniori. Azt hiszem a fiatalságnak van élő állapota: jelene, van jövő állapota: követése. Talán idősödve követjük fiatalságunkat. A vers meg: kortalan.

*Nemrég jelent meg Madame Pompadúr című versesköteted, amiről azt gondolom, hogy más, mint az eddigi verseid. Hozzásegíti ez az új hang az olvasót az elgondolkodáshoz?

Szerintem igen. A Madame de Pompadour hang-képi világa is egyik oldalam. „Jólesett” megírnom ezt a történelmi, női-rejtelmekbe való kirándulást. Úgy érzem, hogy a tanulságok kis habjai, komoly-játékai talán sírva-nevetésre, mosoly-katarzisra, de önfeledtségre is késztetik az olvasót.

*Úgy érzed keresztény országban élünk?

Olyan ez, mint a sakktábla: lelkem egyik fele feketével válaszol, a másik fele fehérrel, de Istené a játék, a győzelem ezernyi színe. Nekünk lépnünk kell, ez biztos…!

*Úgy tudom, a helyi református gyülekezet kurátora is vagy. Mit jelent Neked, miben segít a hit, a reformáció tanításai a hétköznapokban?

Erre a kérdésre, azt hiszem, hogy az életem, a lelkem válaszol. A hit: valamilyen világmindenségnyi ruha a lelken, amivel be tud menni az élet rejtelmeibe,az öregségbe-az ártatlanságba-a nyomorba-a reményvesztettségbe-a boldogságba…ahogy Bandi bácsi, Gyökössy Endre írta:a hit, a kegyelem oda is behatol, ahová már a legfinobb orvosi penge sem tud. A jelen örök párkányán (mert az örökkévalóság nem időbeli, hanem a jelen mélysége-Anselm Grün)élni a határ-és határtalanság, az elmúlás-és a születés, a fény-és az árnyék között, a hétköznapok igazi ünnepét, ünneplését jelenti. Ezt megélni Testvériségben, gyülekezetben, Isten által: maga a kegyelem. „Uram,kihez mehetnénk?” Jn6,68

*A rendszerváltás óta elmúlt huszonhat év alatt szerinted megújult, felnőtt feladatához a református egyháza?

Huuu… kétoldali válasszá bomlik bennem a kérdés. A növekedéssel mindig együtt jár a kisebbedés is. Szerintem az egyháznak az egyházban látnia magát, mindig veszélyes. Ahogy Jézus is másokhoz ment, az egyháznak is fel kéne adnia sok egyházi demagógiát és jobban meglátnia magát a világban.Ma mindenki szabadon járhat templomba, gyakorolhatja hitét,de a hívek és az egyház útja-vajon Jézus útja? Azt hiszem, hogy ez volt a kérdés 2000-éve és most is ez. Az egyház sokat tesz, de tevőlegessé teszi-e a híveket.Azt hiszem, hogy a kérdések átfedik egymást, összecsúsznak,ebben csak a Jézusi út-követése (Bonhoeffer)segíthet.Az egyház sose nőhet fel a feladatához, mert a feladokat az élet adja neki,inkább azt mondanám, hogy Jézus-személyének jobb megmutatását látom a református egyházban, és ez- csak ez adhat okot, hogy reménykedhetünk Isten kegyelmében az egész földgolyóra kiterjedően.

*Keresztyénséged, magyarságod mellet én úgy érzem, hogy életed nagy „nyereménye” feleséged és gyermekeitek. Miért van az szerinted, hogy manapság nem divat a szentségi házasság és a családalapítás a fiatalok körében?

ÓRIÁSI PROBLÉMA! Eltorzult valami nagyon. Amíg felnőtté váló emberek, nem tudják, hogy mit jelent embernek lenni, ki is a másik, mit jelent szeretni…addig nem történik meg semmi, csak folyik, elfolyik az élet. A vágy a mélyben marad. A társadalom óriási felelőssége, hogy nem áll meg, nem ül le a fiatalokhoz, Akik valójában azt sem tudják, hogy kik is ők, mit is kéne tenniük, mi is az a házasság. Nem az életbeni bajokkal van a baj, hanem az életbajokkal, az irányvonalakkal. Hogy tud az olvasni, aki nem ismeri a betűt. Hogy tud az élni valakivel, aki nem tudja, hogy mit jelent élni. Személy szerint, nagy felelősséget érzek ebben, mert a fiatalok, a mi gyermekeink. Hitet, szeretetet, megértést, megbecsülést kell nekik ajándékoznunk, hogy esélyük legyen felismerni az élet csodáját, a házasság szépségét, a kapcsolatok világ-kapcsolódásait, jövőjüket, lehetőségeiket, amiket Isten megteremtett nekik.

*Hogyan lett Szentjánosi Csaba Langstadler Csabából?

Pályám elindítója, Pintér Tamás író-barátom. Éveken át az ÉS író-olvasó szerkesztője volt.Megkérdezte tőlem, hogy hol születtem, mondtam: hogy a János kórházban.Azt mondta, mi lenne akkor, ha Szentjánosi Csaba lennék. Mivel irodalmi Apámnak tartom őt, ezért elfogadtam az irodalmi nevet: amit tőle kaptam. Ő az az ember, akiért tűzbe teszem a kezemet.Sokat jelent nekem barátsága!

*Visszatérve egy mondat erejéig Döbrentei Kornélra, akit mindketten jól ismerünk: Neki az alkotás kín, önmarcangolás, önsanyargatás, Ö úgy éli meg szenvedve gondolatainak versé való összerakását, akár a középkori szerzetesek az Istenhitet. Nálad, hogy van ez, hogyan alkotsz?

Mint egy vándor… megyek az úton. Néha elém ugrik valami, máskor megállít. Egy biztos, valami érintkezés, az ihlet pillanatában feloldódik minden, mintha egylényegűvé válna, megolvadná, ezért a gondolat formázásában összeakadnak, majd megszilárdulnak a szavak. Néha éjszaka felébredek egy sorra, máskor napokig, hetekig hurcolom, egyszer csak ott van a számban… cseppfolyós-szilárd-légnemű — és ebben atomi szinten járom át az állapot változásokat. Az alkotás: mint magnak a bomlás, hogy verssé növekedjen, ennek minden fájdalma-öröme egyben.

*Pontosan hány köteted is jelent meg?

Kettő. Vers a versben (2003, Fiatal Írók Szövetsége), Madame de Pompadour (2013).

*Honnan a versekhez való kötődésed?

Nem tudom igazán. 13-éves koromban átéltem valami meghatározhatatlan történését, amiben azt éreztem, hogy az írás és a megtörténés között különbség van. A versekben megtörténik a lelkem, ezt az állapotot nem tudom semmihez hasonlítani. Mikor Juhász Ferenc töredékei térdre kényszerítettek, letérdeltem feleségem előtt a sorok súlyai alatt… akkor megtörténik a vers,az ember valami ősi-folyamba lép…

*Beszéljünk itt egy kényes kérdésről, az irodalmi művek megfinanszírozásáról, hiszen Te is pénzből élsz. Nem látod úgy a kérdést, hogy ez a ma napig”pofafüggő”, aki az aktuális hatalom kedvence attól minden megjelenhet, másoknak, a behódolni képteleneknek viszont legtöbbször felkopik az álla?

Teljesen egyetértek ezzel sajnos. Belterjes az irodalmi élet. Sajnos az ember és a költő nem párhuzamban jár. Ahogy egy költőnek a szavak tisztességét, tisztaságát kell hoznia, úgy az embernek benne ezekért a sorokért mindennel szembe kéne fordulnia. Ahogy egy csecsemőt karjában visz át az ember a vészen, úgy kellene a költőnek is szívtől-szívig, lélektől-lélekig vinni a sorait, akkor a hatalom, a politika is meddővé válna. Nehéz út, nehéz sors, de teli igazi örömmel mégis, mert egymásra találhatnak benne azok, Akiknek kell, mint a Szózat-és a Gazduram is.

*Mi a véleményed arról, hogy a kiadott kortárs irodalomban, a kiadott könyvekben hasít a gagyi, 2014-ben a metrón nem komolyabb alkotásokat, hanem inkább spermafoltos leányregényeket vagy hasonló szintű „irodalmi műveket” látni az emberek kezében?

Ez szörnyű, ahogy Pilinszky János írta: „Aki a szavakban csal, nem/az életét sikkasztja, sinkófálja el/hanem a vallomás lehetőségét…” — ezt minden metróra, minden járdára, minden lélek-falára kiírnám, mint Paul Eluárd Szabadságát!

*Tudom, hogy az utóbbi évek sok bajjal, nehézséggel jártak, néha nem volt munkád, ami nélkül minden tisztességesen gondolkozó férfit megviselt lesz lelkileg. Hogyan tudtad- tudtátok a gyermeknevelés gondjai mellet úgy feldolgozni a helyzetet a feleségeddel, hogy továbbra is derűsen nézzetek a mindennapokba?

Igen, az emberben valami megtörik. Ahogy Illyés Gyula Naplójegyzeteiben Heine-t idézte: „A világ kettészakadt, s a repedés az én szívemen ment át”. Család-gyülekezet-Isten partjai felé vitt Jézus. Talán úgy, hogy az ember jeleket küld, és a mindenség válaszol ezekre a jelekre, még ifjú koromban írtam: Egy hajszálon függ a cseresznye, ahogy nézi a fát / mégis az egész Világmindenségben ringatja magát…

*És egy utolsó kérdés: min dolgozol, van-e valami nagyobb terved a versek, a versírás területén?

Igen, több kötetem van, amiket szeretnék megjelentetni. Reménykedem, hogy eljön az idejük majd. Keresztlányomnak írtam egy Fanni-ciklust, de van Portréim-verskötetre való… néha elgondolom, hogy ülnek csukott szárnnyal, mint a madarak, de ha egyszer repülni fognak (jó lenne kiadni őket!), lelkünk közös egét megláthatjuk majd…

*Kedves Csaba! A Szózat olvasói nevében köszönöm a beszélgetést.

–cspb-