Vasi Ferenc Zoltán: Magyar úton, döngölt földön

Édes hazám, édes, szentem,
virágzó kis nagyhatalmam,
kicsit kelet, kicsit nyugat,
de mindenképp egyetlenegy.

Hová járul el az utad?
Fentebb-lentebb, kintebb-bentebb?
Merre felé terelgetnek
vihart játszó fellegek?

Kinek voltam egyetlenje,
ki nekem is egyetlenegy,
minek nemztek, hova tűntek,
apám is és anyám is?

Nekük bizony rosszuk voltam,
nyiladoztam, elhajlottam,
vissza kihez találjak,
elmentek az éjszakába.

Éjszakai szállásuk lett
éjszakai virrasztásom,
révedek a múltba mélyen,
gorgókként   tekintnek vissza.

Agyonver az álom engem,
reggel mégis ébren talál,
nincs ablak a jövőre,
színültig a hamutál.

Tehát elfogy életlángom,
magamat nem lelhetem,
felettem az űróceán,
élő testem, halott szívem.

Felgyúlnak a temetők,
emberhumusz, termőföld,
messze lett e tett a vágytól,
félek magam a haláltól.

Ennyire meg ennyire,
nem vagyok jó semmire,
se létre, se munkára,
csak e vers végpontjára.

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf