Arckép önvallomással: Vasi Ferenc Zoltán költő

vasiferenczoltanEgy töredezett tükörkép…

 

*Az új évezred virtuális világának a drótvilágnak köszönhetően mintha ismét kezdene felértékelődni a vers, a versírás. Mikor érezte először, hogy muszáj megörökítenie, amit lát, amit gondol?                                                        

Az első vers születése általános iskola harmadik osztályában esett meg. A téli cinkék etetéséről szólt, talán nyolcas szótagszámmal, - hosszan! Megkapó visszaemlékezni, a hangulata most is bennem van, pedig eléggé megtörtek az évtizedek. De akkor eltökéltem, régész akarok lenni, hiszen másodikos koromtól édesapám hétfő esténként elvitt a Múzeumbaráti Kör előadásaira, sőt tagja voltam legfiatalabbként a Tata Barátainak Körének. „Nagy”embert akart belőlem nevelni. 1976-ban városi első helyezett lettem környezetismeretből, s megkaptam a Kiváló Kisdobos címet. Felsőben, orosz tagozatos osztályban őrsvezető lettem, én, a félénk fiú. A hittant abbahagytam. Kínoztak, csúfoltak: pápaszemes, Egérke. Ez egész életemet végigkísérte. A jó hírű Tatai Eötvös József Gimnáziumban, eltökélten egyetemi tankönyvekből készültem a történelmet, de aztán már nem bírtam a tempót. Háziversenyek győztese lettem. 1982 nyarán kihívott olvasási versenyre apám. Azon a nyáron 82 könyvet olvastam ki. Győztem? Apu dolgozott a postán, kézbesítőellenőrként. Engem is hamar bekapcsolt a munkába, újságokat árultam, a Fényes-fürdőn nyáron, s évközben alkalmilag, a remittenda miatt kocsmákat jártam, részegekre sóztam rá a napilapokat. Akkor jött be, hogy alkalmi munkavállalókkal oldják meg a hétvégi járáskézbesítést, az 50 Ft-os órabér szép zsebpénzhez segített, de tél volt, - mint anyunak, meggörbült a kezem a fagytól. Sírtam, mire bevégeztem egy-egy kézbesítést. De lettek gyönyörű lemez-, és könyvalbumjaim, amit jóval később el kényszerültem adni – megélhetésből.

Aztán jöttek az OKTV-versenyek. Az Egyetemi, az MTA és az Országgyűlési Könyvtárba kutattam középkori anyagokat, pápai bullákat jegyzeteltem ki, de annyira a teljességre törekedtem, kifutottam az időből. Apu fejezte be helyettem. 16 óra alvásból riadva, szóltam: Apu, ezt gépeld még le, mert ez a helyes. – De, fiam, már leadtuk! (Apátsági oklevél-hamisítás volt a téma, tehát jó, mélyen a sűrűje a történelemnek.) Idegileg egyre inkább nem bírtam. Anyu háztartásbeli volt, depresszióval kezelték, belém kapaszkodott. Ez is bénított. Vézna testalkatomnál fogva nem voltam kedvence testnevelőtanár-osztályfőnökünknek. Ráadásul egy elég szabadelvű évfolyamtársam bevezetett a kortárs közösségbe – egyből cigi, majd pia, házibulik, pénz, meghívások, de a legelső lányt egy osztálytársam lecsapta kezemről. Kínos volt az érettségi, mivel a tóba akartam fojtani magam. Egyetemre természetesen nem vettek fel. Csomagkézbesítő lettem, kaptam egy hibámért egy csengőfrászt apámtól, eloldalogtam. Egy cigány költő szülőfalujába vezetett, s ott nevelő tanárkodtam imbecillis gyerekek között. Költőhajlamú kollégámmal szolgálati lakásban laktunk, belevittek dolgokba, a dadaizmus jegyében. Újpestre mentem aztán, üveggyárban dolgoztam három műszakban, másfél-kétmázsás csilléket toltam gyenge fizikumom ellenére. Ekkor Kafkát olvastam és Pilinszkyt, Simoné Weilt. IBUSZ-lakást bérelt a TUNGSRAM Angyalföldön, művészmozikat, antikváriumokat jártam. Naplót írtam, verskezdeményeket. Ágyban vagy vendéglők teraszán, majd vonaton, buszon. De titkoltam. Még magam előtt is – egyszerűen nem fogtam fel. A gyerekkori sok olvasásnak volt ez a folyománya, amikor még ebédelni se mentem, mert nem tudtam abbahagyni az olvasást. 1988-ban, akkor avatták osztálytársaimat tisztekké, mert katonai osztályba jártam, magam pedig lettem E kategóriás, nos, akkor a Tatabányán, egy értelmiségi kör által hirdetett megyei pályázatot, ahol vers kategóriában II. azaz egyetlen kiadott díjat nyertem. Most jöttem rá a kör fintorára: Gáll István Kollégium. (Gáll István a határőr-író, illetve Gál István, a bányaigazgató nevével humorizáltak.) Ott álltam az oklevéllel, a római II-es két mankójával. Múzsa-tábor volt a jutalom Tatán. Szerelemi csalódás, zuhanás. Azt az évet máig nem tudom kiheverni. Megírni sem. Mert alig eszméltem, már rendszerváltás volt. Édesapám 56-os múltja előnyt élvezett. S én összeomlottam. Ebből sem tudtam kikeveredni. Most apám kínkeserves halála után, 15 éve immár, próbálok valamit, szellemi örökségét gondozni. A kisemmizettek bárgyú akaratával. Most jelent meg nyomtatásban apám S.O.S. című 1987-es verse a Holnap magazinban./Apám apja a csendőrség Apolló-érmét kapta meg, ugyancsak verseiért./ A vers eltömegesedett. Sok jó költő van, de követhetetlenek. Már hiába tudom, hogy remek dolgai vannak, kilúgozta az eszem a sok olvasás. Kötött formában nincs módom-türelmem megvalósulni. Ha más abban mester, ráhagyom. Egyre kevesebbszer nyúlok a tollhoz. Néha régieket, töredékeket olvasztok egybe. A kényszer-albérletezések, a kényszerházasság, az apás szülés fájdalommaradványa, a kifordítás szülői házamból, az életemre törés, lopások, vádelejtés stb. kórházak, megannyi pokol beteljesülése. Gyönyörű az emberiség! – mondhatom? De ahogy járta a szó a családban, egy Vasinak mindent ki kell bírnia. Minden rosszat. Abból jócskán jutott. A költő feladata pedig a mélytudat átélése közösségi célból. Felhozni a gyöngyöt.

*Hagyományosan leírva, netán ceruzával, konyhaasztalon készülnek versei, ahogy Fülöp Kálmán erdélyi költő alkot, vagy Ön már az új korszak szülötte, számítógépen ír?

Nem, nem számítógépen. Ez önbecsapás. Két éve van laptopom, s ha lesem is magam a honlapokon, vagy nevem alatt a találatokat, mert szerteosztom magamat, „ahogy a világ kifoszt” - s nekem egyre kevesebb mondandóm gyűlik össze, tömődnek el a források. Régen, mentem a szentendrei utcákon, és még dalt is költöttem, együgyű dallamot, fújtattam fel a Szamárhegyre, s dudorásztam versszerűségeket. Édesanyám akkortól kezdett újra mindennap imádkozni. Akkor érzett legtávolabb a családtól. Erdély-rajongásom áttelepültek segítésével éltem ki, no, a köszönet, úgy megvert az egyik, hogy még az ajtófélfát is összevéreztem.

Nagyon tudtam szeretni – válogatás nélkül. idealista vagyok. Felültethető vagyok. Osztálytársnőm írta egy tanóra alatt, cetlin – máig megvan: Nem szabad ennyire szeretni egy embert, mert az emberek nem tudják elviselni a nagy szeretetet, és kihasználják. Ezek az én összeomlásaim emberi játszmázásai. Mi a lényeg? A nő, a pénz, az ital. Hogy tovább ne fokozzam. Poklot tartó varázslat mind a barátságaim, ha ugyan azok, mind a szerelmeim, ha ugyan azok voltak. Ami meg jutott, az túszdráma. Lakásfoglalás. Összeesküvés. Tegnap írt egy szerkesztő új verset, végigküldte. Véleményezzük. A szeretet mindent megbocsájt. - ez most Zámbó Jimmy-s mondat /nővérem zenéje: csúnya ember, de szép a hangja volt/, - hát nem, és hogy sosem múlik el, de igen, a Fájdalom az örök, ez a szeretet hűsége. Jézus magát váltotta meg legelébb, mert már nem akart ember lenni, annyira kegyetlen ez a létezésmód. Az összhangzattanban fals hangok is hallatszanak, csak a bűvöletben nem akarjuk meghallani. Csodaszámba megy, hogy túlélték szüleink, nagyszüleink a XX. századot. Nagyapám csendőrként volt haláltáborban. Apám osztályidegenként lett alkalmas katonának. Harcedzett lett. Leültették. Ugyanazt az idealizmus örököltem, csak ő szolgált, én sodródtam. Régen az lett Érdemes Társadalmi Munkás kitüntetett, aki valamit tett a múlt értékeinek megmentéséért, aztán az volt a jutalma, hogy politikai okokból megverték. Átvehette a jutalmát. Az érmét. Pénz nem jutott.

*Versei nemcsak egyediek, hanem a XXI. század sokszor baljós, gondterhelt, csalódott világa tükröződik benne, néha halvány derűvel tarkítva? Lát kiutat ebből?

A 90-es évek rendszerváltása bajt bajra halmozott. A kárpótlás névleges lett, maradt, lecsengett. Bennem naponta forog a fájdalom „tőre”, apai nagyanyám, Édesanyám és Édesapám iszonyatos halálait kellett átélnem, mindegyik beismerte, hogy az én nevelésemben neki ezt, neki azt és neki pedig másabb hibát köszönhetek (nagyanyám átszoktatott balkezességemből jobbkezességre.). Nővérem jó testvéreknek vallott magának. Én minden szenvedésem ellenére próbáltam az lenni. Ő meg kért, kapott. Az örökségház részarányát apám határozta meg nekem - szóban. A múlt összeállt a múlttal. Fiam anyja a nővérem lehetne. Ovis társak voltak /a fényképen az ikrek, mert azok egyik fele lett a feleségem/? - kinézik nővérem szájából a vajaskenyeret/. Abból a suliból menekültek a hideg albérletből hozzánk, ahol unokanővérem könyvelő. Anyjuk váltótársa volt a szőnyeggyárban fiam nagyanyjának (nagy kétszintes új házuk van, de nekik hozzám kellett jönniük?! S naponta jött az anyós/? – akkor már újra szerették egymást). Én vagyok a leggyengébb láncszem – mondták munkatársaim, mert kikényszerítették, hogy fizessek, mi mást, söröket /nem volt szóda, nem volt fontos a kisfőnöknek. Arra kerestem, meg engem adóztattak cigivel/. S ma én vagyok 5 réteg ruhában éjszaka, hogy ne fázzak. Míg fiaméknál gázkonvektor van – lakásfenntartási támogatással. Aki egyáltalán valaki rám nyitja az ajtót, informálódik. És paffon hagy. Anyám szerint én nem erre a világra születtem: Hogy téged mindig be lehet palizni, az már sok – mondogatta.

*Milyen embernek tartja Vasi Zoltán önmagát?

Hiszékenynek. Hiába zárkózom be, mivel a fájdalom örökrészem, már csupán engem kell valahogy legyűrni végképp, s akkor mindenki megnyugodhat. A holmik bóvlik, szemétre velük. Vallási köntösben könnyű ördögöt kiabálni, főként, ha Ördögh Szilveszter Főszerkesztő úr Kedves Barátom!-nak szólított mindig, s vékony kötetnyi írást megjelentetett a Tekintet folyóirat számaiban. Azokra, ugye, mégsem sütünk bélyeget, akik természetgyógyászattal és ezotériával, monomániás művészettel foglalkoznak, még érték is, hogy valaki drogozik. A lélekgyógyászatról az a véleményem, a traumát meg lehet fogni, de meggyógyítani nem. És mindig arra dől a fal, aki otthona felé tart. Aki utána oson, azé lesz. Magyarország ügyvéd-nagyhatalom lett. Bírói rangon intéznek vagyoni ügyeket, a bíróság pedig a titkosított mellékleteket jóváhagyja. Már nem kell kitántorogni Amerikába, Amerikából kell hazatérni, hiterősen. A profi bokszolót fizetik, - aki ingyen kapja a pofont, azé marad. A házasságtörés ma nem bűn, régen válóok volt. Az szégyenkezhet, aki kitart. Jósolni nem tudok. Fiam tiltva van. Versek róla-neki – érnek valamit? Általános jelenség: a költészet hiúságok, helyezkedések. Klikkesedések. Régen hazánk folyóirat-nagyhatalom volt. Dőlnek sorra össze a nyomtatott lapok, az újságokból kiszorul a vers, nincs pénz rá, de mégis születnek nagyszerűségek, csak el is tűnnek a balfenéken. Minden on-line./Meg könyvkiadás, csak éppen nem vesznek köteteket./ Pillanatok alatt el lehet tüntetni egy életművet az internetről. Nincs utókor. Megérzésem szerint. Sokakat csak a maszk mögül szólás tart porondon. Álnevek. Fantomnevek. Szomorú vagyok, végtelenül az. Gyógyíthatatlan magányban szenvedek a virtuális térben. A valamikori barát átharapja a másik torkát akár. Itt tartunk. Szerintem. És ez elkeserít. Feltört kajszibarackmag vagyok. Ciánnal dúsított, tartós áru. Magamnak érték, mert az élet szent, de másoknak? Talán a fiam tudja? /Nem látogat./ Túszdráma a javából. Rémes. Ha vers lenne, kínrímes. Ez az én elkezdett XXI. századom. Ebben halok meg. Ebben felejtenek el. „Kezdetemben a vég.”/Elliot/

*A súlyos hibák, a gondterhes múlt, az elvesztett szülők, a kisemmizett mindennapok, a megtépázott méltóság, fájdalom, a keserves társtalanság és a számító emberek csalárdsága egyféle tartást, egyfajta büszkeséget- túlélni akarást ad, vagy Poe hollójaként éli meg az alkotói mindennapokat?

A reménytelent ismerem. Apám mondta, te túlélsz majd mindenkit. Szemrehányóan említette, ambivalens tétlenkedéseim látva. Külön öröm lehetett ismerőseimnek mélyrepülésem. Nem sajnáltak. Végigstatisztálták. Még fotózták is sötétzárka-albérletemet. Persze nem kaptam emlékül és nem is kérdezte az illető, engedem-e. Sőt, intézte helyem a Síkvölgyi Szanatóriumba. Aztán már a Hajléktalan Szállón is megmutatták az ágyam. A főbérlőm megkegyelmezett, alávitte a bérleti árat, így maradhattam. De mellém költözött egy fiatal pár, állandóan szeretkeztek, az én elgyötört idegrendszeremnek aztán nagyon kellett. De ugyanezt megcsinálták unokahúgaim és mostohalányom, egyszerre önkielégítették magukat, még a szülői házban. „Mostoha fiam” – azóta felakasztotta magát -, bakanccsal rúgott belém a meggyfa alatt, ököllel földre sújtott. A szobában legyűrt, és a nyakam markolta. Visítoztak a többiek. Máskor meg a nyílt utcán rohant utánam, hátralökött, majdnem neki a villanyoszlopnak, a mellemen a jelvény felsértette a szívtájékom, hátracsavart kézzel vezetett haza. De ezt megcsinálta nővérem szomszédasszonyának a fia, mikor már kitelepítettek Almásfüzitőre. A szülői házunkban mindent összetörtek a barbár-új „tulajdonosok, vagy elégettek, s a házárat sem fizették ki, csak kiszedték a kulcsot a kezemből, mehetsz falura. Rosszabbak, mint a cigányok, mondták a cigányokra. Ki is raboltak. Szakadt ingben jöttem el onnan, benn akart tartani a lakásban, úgy rántottam ki keze közül magam. Aztán Tatán láttam unokahúgommal. A félelem talpig szalad az emberben, kitágul az ég, és ebben a felemás állapotban a következő fröccsig tart a szabadság. Félhangosan beszéltem Budán, ahová felmenekültem, méregdrága albérlet, de a szívem hazahozott. „Ami volt: bevégződik helyettem” – mondta Vaderna József, még a Múzsa-tábor évében (Turczi István volt a táborvezető) Tatán élek újra. A sötétzárka-albérletben írtam, kínjaimat. Dörgött, villámlott, sok éjszakázás. Azelőtt éjszakai bagoly típus voltam, mostani, talán végleges helyemen, hajnali pacsirta kezdetben, aztán most már amolyan kuvik. Vagy Poe alapján A holló. Az Amerikából hazatelepült református lelkipásztor /a komárnoi /Édesanyám szülővárosa/ Sellye Egyetem erkölcs- és erénytanára még a Vasút utcában felolvasta náluk, angolul ezt a verset, gyönyörűen. Ezt a nevet választotta a tragikus sorsú mocsai költő, Kovács András is. És ugyebár egy időben a postásoknak is ez volt a jelképe. No, ezek a postahollók, amik otthonunkban voltak, egy azóta József Attila-díjas költővel vonultak délkelet felé, Tatabányára – szerintem már kukába kerültek. De őáltala, ővele könnyebbedtem meg egy rókaprémtől, apám postások adta ajándékától, a porcelánagaraktól is. És Weöres összes verseitől. Cserébe piros dedikálással a Psyche. Ez az Egyedül versműhely idején volt. Két milliomoscsemete lapot akart alapítani, de csak bélyegre tellett nekik, meg hogy naponta irodalmizzunk. s mint az Ávó-sok földre dobálták gépirataim, visszaszoktattak a cigire – azóta is nyögöm, az újságból értesültem, ő már letette. Ahogy Pálfi Ágnes költőnő írja, Turcsány Péter mondta, rendezünk majd olyan népszínművet… Hát lett!   Kilépett áldozópap alkoholklubja – a vendégek rám testálódtak. Promiszkuitásos teológus, kilépett szerzetes esküvői, németországi lány körüldöngése. Narkósok, alkoholisták. – Bőven kijutott – sorolhatnám.      

*Mit jelent Önnek a múlt hagyományai, mit jelent Önnek a Magyar Úton?

Egzaltáltságot. Most elolvastam ezt a versem újra, de elfacsarodott a szívem. Egy szétesett ember lelki terméke. Furcsa elváltozásom volt 1983 nyarán. Osztálykiránduláson voltunk Bulgáriában. Kínos volt. Ráadásul nővéremnek ezüst nyakláncot vásároltam, de nem tudtam odaadni, mert nem került elő. A hátizsák zsebében volt, kivették. Jött a zsarolás, hogy nem is vettem semmit, nem is szeretem. Az incidensek füzére után idegen szemével kezdtem el nézni a tájakat, ipari létesítményeket. Hogy egy külföldinek milyen csúnya látvány lehet. És vettem az antikvár könyveket. Olvastam. László Gyula-rajongó voltam. Odáig merészkedtem, hogy kiderítettem hol lakik, s a levélnyíláson betekintettem a lakásba, de nem volt otthon senki. Becsöngettem volna? - alig hiszem, hogy lett volna annyi bátorságom.

Ha a másik utamról nézem, elképesztő merészségnek vélem Franciaország-beli kóborlásomat. Egy nőcsábász fura figura, kissé veszélyes személyiség egy fél literes cseresznyepálinkával kísért fel a Keletibe. A kupéban Antony Judit őskorkutató-régész utazott Svájcba egyetemi vendégelőadónak egy kurzusra. Most Pápua-Új-Guineából írt könyvét láttam. Télizöldesen részt vettem ásatásán /kudarcosan/. Párizsban egy kávéház volt első helyem. Rögtön az első nap átkutatták a táskámat egy szupermarketben, loptam-e. Láttam a Diadalívet, Gieur (Győr) nevét rajta, láttam a Louvre-t, átsétáltam a Sorbonne folyosóján és megvettem Camus Le Myth Sisyphos-át, láttam az emléktáblát József Attila lakhelyéről, Nizzában Jókai Mórét, álltam Baudelaire sírjánál, és rettegtem Marseille-ben narkósoktól a Szépművészeti Múzeum kertjében. Dieppe-ben egy francia nő, hazatérve Angliából tanított francia nyelvre, Nizzában, a Holtak emlékműjének bozótosában hálózsákomon matatni kezdett egy idegen hajlamú, mint a felhúzott vekker köröztem körbe-kasul rémületemben, a városban. Kiraboltak, de egy ausztrál-francia befogadott. Jártam a városokat. Szóval, 21 nap nagy menetelés, rettegésekkel. Ez az út keserű pohár volt.

A kettős honfoglalástól eljutottam a Modern népvándorlás c. szociológiai mű, úgymond valóra váltására. A Magyar Ifjúság hetilaptól a Magyar világhoz, s a Magyar Világ/Barta Lajos/-tól a Világ Ifjúságáig/Magyarságáig. Rozgics Mária főszerkesztő-asszony tanácsolta, helyezzem minél több helyre el verseimet, akár ugyanazokat, hisz más az olvasóközönség.

De lehet, mindez a kör négyszögesítése. Örök tartalék, kit nem szólítanak, s mert értékszerzésre megy a játék, s magamban vagyok, silányulok, azon képességeim is elfonnyadnak, amelyek szépen virágoztak. Reflexből tompán, összezsugorodva, szellemi halálbrigádok veszteseként. A felvidéki Kantár Csaba, Egyedül Versműhely-beli alkotótársam a vállalkozásába halt bele. A performanszok történetét írta meg, s annyi lelki fertőzést vehetett fel bizonyára, hogy 25 éves kora előtt belehalt szarkóma-rákjába. Apám saját perének anyagát kutatta, bírósági ítéletet visszavonni nem lehet, mondják hangosan az utcán, s engem megcsaltak, s tettek taccsra, de a gőzhenger forog tovább.

*Írónak vagy költőnek tartja-e magát?

Nagyanyám, Pocker Mária kérdése ugrik be erre a kérdésre. Amikor már rengeteg könyvet elolvastam, feltette a nagy kérdést: S no, mondd, te is tudnál ilyen vastag könyvet írni? És most két kötet képe türemkedik elő: Lovag Zsuzsa: Az elátkozott Buda, ami nővérem könyvtárát gazdagítja (mire kellett neki? – az Isten tudja), és Berkes Erzsébet megjegyzésével Nádas Péter Emlékiratok könyve, hogy baj van ezekkel a vastag könyvekkel, mert ágyban fekve olvasni őket fizikai nyomás. Írónak nem nevezhetem magam, görcsös írásaim vannak, költőnek, mint nagy költőnek dedikálta Bartis Feri bácsi, az Összmagyar Testület örökös elnöke utolsó regényét, a Kínvallatók alvilágá-t. Székely furfang talán, mert sem életemben nem látom a magaslatokat, sem a műveimben. Ha megkérdeznék, melyik versemet tartom a legjobbnak, úgy járnék, mint Édesapám, amikor végre Tankó Tibor tábornokkal beszélhetett, érdeklődött bajtársa előléptetéséről, a tábornok azt citálta, H betűvel kezdődik. Mondja apám, Őnála nincs most a névsor, de szabolcsi születésű nincs a Mecséri-per terheltjei között, s épp ő sem tudja a H betűsöket. Most szólhatnék, hogy Hartmann, Haász. Írtam nagy merészen az Elnöki Hivatalba elhagyatottságomban, mért kapta tulajdonképpen Édesapám a Bronz Érdemkeresztet, a levélen sárgával ott virított a bélyegzőnél a két H betű, s az indok „huzamosabb katonai szolgálatának érdeméért. Kérem, elfogadni”:

Költőnek csapnivaló lehetek, nagyszerű élet szülhet nagyszerű verseket, s én ebben is girbe-gurba vagyok. Verset írok, visszhangtalanul szinte. Pár szó itt-ott, nagyokhoz hasonítva a hangvételt, de bizony csonka süvegcukrok ezek. S a két H–ra visszatérve, mondhatom-e: Hát nem tudjátok, hogy Atyám dolgaiban kell véghezvinnem cselekedeteimet? S a 2.-ként: Hát aztán ez kit fog érdekelni? Az idő kevés, a Halál hatalmas Úr.

*Egy kényes kérdés: bár láthatólag termékeny alkotó, de ismerve a magyar mecenatúrát, meg tud élni ebből?

Ha nem közösségben, hanem partizánakcióként fúrom magam bele az irodalmi térbe, a szólózásban lefárad az ember. Saját idegköreiben a megtett utak, az abszurditások. A hazugságot avatják világrenddé – írta Kafka. Mindenki hazudik. Hurcolászok idegen bűnöket, az én bűneim mások birtokolják. Kommunikációs problémák. Perc-tudatok, másodperc-gondolatok. Hallgatom sokszor a rádiót. Mi nyeli el a sok kimondott igazságot. A hitvallásokat?

Persze a kérdés, megélek-e az irodalomból? Egyértelműen nem. Rehabilitációs járadékon élek. Édesapámat előléptették 1991. március 15-én törzszászlóssá, engem lerokkantosítottak. Szidott, mint a bokrot, hogy miattam nem kapott hadnagyi rangot, mint a ludovikás hagyománynak megfelelően. Sértette hiúságát, hogy posta főtisztként is Igazgatósági dicsérettel ment nyugdíjba, s nem Vezérigazgatóival. Egyszer valamit mondtam, rám verte, hogy vérig sértettem. Nem tartozom a családhoz. A nevet viselhetem, semmi más. Lett volna inkább pap. Kapott is olyan leveleket özvegyektől, kiknek rehabilitációs ügyeit végezte, hogy Vasi Ferenc Péter lelkipásztor.

A mecenatúrára nem panaszkodhatom. A Tatai Polgármesteri Hivatal az Egyedül alkotócsoport antológiájára adott pénzösszeget, az már a Magyar Napló leleménye és titka, hogyan lett végül kötet? Az első kötetemet, Gyógyulás kertje az NKA támogatta, szintén a Magyar Naplónál jelent meg, a Vörösmarty térre vitt vissza az MTVA stábja. 2012-ban lett laptopom, internetem, ismét a Város segített, félhivatalos kiadásban jelent meg az Érdemkeresztek. Jutalom az is, hogy Bakos József, a Holnap magazin főszerkesztője ingyen antológia-megjelenést biztosított, amelyben ő is beletette műveit. Idén a Magyary Zoltán Népfőiskola és ugyancsak a Város anyagi hozzájárulásával jelent meg a Kapu-könyvek sorozatban A szeretet fájdalma kötetem. Honorárium 50 kötet. Szociális támogatást nyertem tagfelvételim után a Magyar Irodalmi Szerzők Jogvédő Egyesületénél (kihúzom talán a telet), ami munkaviszonynak számít, állítólag. A gyomromon spórolok. Kemény aszkézis. De annyit gyötörtek testileg-lelkileg-helyzetileg. Másnak jobban megy. A Jel-ben volt honorárium idén, s megjelenésre két helyen ígéret, – de vagy elmarad, vagy jövőre talán.

Szégyen ide, szégyen oda, hiszen általában az ostobaságig őszinte szoktam lenni az ellenségeimmel is, előtárom: cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állok, - én kértem, aztán átellenbe ítéltek, tehát mint alperes kerültem igazságügyi elmeszakértő elé, aki kórisméim alapján idült hasadásos elmebetegségek (schkizophrenia cronica) diagnózist állapított meg. Természetesen konzerválták vagyonom jogtalan elvételét, így a kés hegyén táncolok, mivel kezelőorvosom ön-és közveszélyesnek nyilvánított. A rablások szembesítésekor az őrnagy kijelentette, a sértett abnormális. Még a vonatjegyeket sem fizették ki. Mint ahogy válóperemnél a felperes, fiam anyja, fizetési mentességet kapott, holott két ügyvédje is volt, nekem egy se. Az elköltözéskor egy WC-kefét visszatett a kocsiból.

Kórházi zárójelentéseim hiányosak. azok vesztek el, amikor sokkoltak (aztán altatásnak nevezik most).Egy osztálytársam órákat faggatott telefonon, aztán visszaláttam a facebookon, mint az órán, rángott, élcelődve. Érzékenynek vélem magam. Az átélt megaláztatások a végképp kiközösítés módszerével végezték. A tatabányai Turul könyvtárban történt debütálásomkor egy olvasó megállapította, maga rosszabb állapotban van, mint József Attila utolsó hónapjaiban. Pályám elején figyelmeztettek, a költészet keményebb játék, mint a politika. Hát ezért nem megyek szürkület után sehová. Rablóim üldözőim is voltak. Ha Bicskénél a kalauznő (áldom személyét!) nem mondja, hogy addig nem indul a vonat, amíg le nem szállnak, nem tudom mivé fajul el a dolog. Egy ötvenhatos szájából is hallottam, itt, Magyarországon jobban fél, mint Afrikában, pedig ott embert is áldoznak. Édesapám egy feltáratlan bronzkori településre épített házban halt meg. Adolf, Laura, Szabolcs napján. Június 17-én, immár 15 éve. Ne oly halált adj Istenem. Sejtette. Szólt, érted mutatom be a nagy halált, mégis,lehet, hogy hiába, mert elmegyógyintézetbe zárnak. Sok lúd disznót győz. Sógorod meg alkoholista meg böllér és kőműves. Te a cingár, semmit se tudsz tenni. Még a levegőt is sajnálnák tőled. Ne hidd, hogy nagyra tartanak az unokahúgaid. Egyedül meg semmi sem megy. Majd jönnek a haverjaid. Azok majd beforgatnak. Úgy is lett. S mi jön még? Múltban a jövőd! Pénzt nem tudok tojni neked. Sors bona nihil aluid.

 

*Itt a beszélgetés fonala megszakadt, és nem is fog folytatódni, mert a kérdező elbizonytalanodott önmagában. Elbizonytalanodott, mert egy ilyen tépett élet, hánytatott sorsot látva  ráeszmélt arra, hogy nincs joga, hogy oktalanul túl kíváncsian kutakodjon. Rádöbbent, hogy ezután önön sorsa miatt nincs és nem is lesz joga keserű kérdésekkel zaklatnia Istent, hogy miért történt ez vagy az vele… Tudomásul kellett vennie, hogy mennyivel szerencsésebb, hiszen van meleg otthona, van egzisztenciája, van jövőképe, vannak szerettei és barátai és van Istene. További kérdések helyett így alább olvashatják Vasi Ferenc Zoltán költő eddigi pályaképét és három versét, amely minősíti magát, és amelyeket szertettel ajánl.

 

-cspb-


Publikációk:
Komárom Megyei Dolgozók Lapja,Új Forrás, Műegyetemi Káté, Árgus, Időjelek, 24 óra, Amaro Drom, Új Magyarország, Barangoló, Bár, Komárom-Esztergom Megyei Hírlap,Itt-hon, Tekintet, Magyar Napló, Lyukasóra, Szőrös Kő, Nézőpont, Hitvallás, Polisz, Jel, Napút, Igazunk’56, Klubhíradó, A CÉH, Havi Magyar Fórum, Harangláb, Magyar Világ/Világ Magyarsága, Holnap magazin honlap és nyomtatott, Napsziget honlap, Börzsönyi Helikon honlap, KAPU, Hitel, Kláris, Délibáb, Pólus Irodalmi Szempont, Magyar-Hon-Lap, Új Terasz honlap, Tollal.hu honlap, Nők Lapja Café,Szűzmária.lap.hu, Kurázsi On-line, Népfőiskolai Hírmondó (a Tatai Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság lapja), EGYÜTT - Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet,Petrik István honlapja- Ars Poetica, www.albanegra.hu, Jóversek.hu Terebess Kiadó honlap, Kis Lant on-line és folyórat, Publio Kiadó II. Esszé Pályázat/ facebook-oldal, káfé főnix (Románia), Hét lakat alatt – weboldal(Oros-Zalaba Zsuzsa) zETNA on-line (Por csillag),Lirart,Verseskönyv.hu Dokk.hu, Irodalom Online, Kortárs Költő Liga, 4 Dimenzió Online, Napvilág Íróklub, Magyar Alkotók Internetes Társulása honlap, Hazafias Versek honlap, Pipafüst irodalmi-közéleti online folyóirat,POET.hu, Barátok Verslista levelezőcsoport, Hetedhéthatár online, KATAPULT Kortárs Alkotói Oldal, Másképp Látók Internetes Alkotói Kör, Kaláka Szépírodalmi Online Folyóirat , Napkorong Online Folyóirat, Folyó Online folyóirat, Irodalmi Epreskert, Az én mesekönyvem honlap=36 nyomtatott+36 online/72 fórum/

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo