Személyes, levélformájú tudósítás Dinnyés József szegedi előadásáról…

Dinnyés József – ’56-os énekek, Szeged, 2017. október 21., szombat, Kálvária KIK

Levél Szegedről Dinnyés Józsefnek

    Kedves Jóska!

    Szegeden jártál szombat este. Köszönöm, hogy rászántad magad. Köszönöm, hogy megtetted miattunk, akik hívtak, vártak. Legalább három generáció képviselői. Ilyenkor mindenki az emlékezésre készül. Te is jöttél emlékezni. Az utcákra, a halászlé ízére, a régi barátokra. Végül emlékszel arra is, miért mentél el innen. Senki sem próféta... Mondtad.
    Kérdezte a pultos fiú: ki vagy te. Élő legenda: mondtam. Szégyelld magad: gondoltam. Aztán arra, nem baj, majd hallja, látja, aztán már nem kérdez butaságokat. Pedig én is kérdeztem butaságokat, még a koncert előtt. Találónak tartod-e az ’56-os énekek címet? Milyen jellegű és hány éves kutatómunka előzte meg a szövegek összegyűjtését? Mit jelent számodra ’56? Foghegyről válaszoltál. Legalábbis én úgy éreztem. Miért nem értelmezhetők számodra ezek a felvetések? Most akkor lesz interjú vagy nem?
    Hát persze. Az elhangzott dalok-versek nagy része messze túlmutat ’56-on. Nem véletlen az eredeti cím: Történeti énekek a 20. század második feléből. Nem csak aktuálisak, nem csak huszonharmadika kontextusában van üzenetük. Álljon itt egy példának:

Kibédi Varga Áron

156. vers

Dinnyés József dalai

Beszélni kell ha látni nem lehet
írásba foglalni minden leletet
foglal a szóbeszéd foglal keretet
kötetet kerít szótárt és neveket

Nevezzelek a lelet hiányzik
hallgassalak helyed sivatag
a lélek letéteményese
csillagok pora fényes pályaív

Beszélni kell ha érezni nem szabad
szavak tövén a seb is felfakad
csattan a csend és meghajlik szavad
hajlik a rézsútos beszéd és elakad

    Azt mondtad, nem gyűjtögetted a verseket: csak olvasol, írástudók szövegeit. Ez az életed. Ahogy egy ars poeticádban megfogalmaztad:

    Önmagunkat kell felmutatnunk (nekünk, magyaroknak – szerk.) az idő szentháromságának jegyében. Múlt – Jelen – Jövő – ezért élek és dolgozom. Gondolkodom költőként a zenészek között és írok zenét a költők között.

    S az, hogy mit jelent számodra '56, az is kiderült a műsorból. Nem koncertet adtál, hanem kultúraórát. Tanultunk. Az én generációm is, mi, akik a Hajnali éneken nőttünk fel, és ott ült a sorokban a következő generáció is, vagy állt kint az előtérben a szégyenlősebbje lenyűgözve a daloktól-versektől és a történeteidtől. Megaláztak téged, a családodat, az ismerőseidet, egy egész nemzetet. Ott ültek velem a fiaim. Örültem, hogy ezt hallják, hogy tőled hallják. Mi így emlékeztünk, így voltunk jelen, néztünk előre-messzebbre.
Várunk jövőre is!

Szeged, 2017. október 23.
-Kovács Ági-