Arcél önvallomással – Beszélgetés Jagos István Róbert költővel

»Az aranykor odavan, de ha csak siratjuk, akkor leszünk igazán bajban. Nem sírni kell, tenni a dolgunk. Vagyunk páran, akik elhívatottak vagyunk – és ki-ki a saját udvarán „kötelessége” szerint – és vinni kell tovább a zászlót.«

jgospistaJagos Istvánnal a drótvilág segítségével kötöttem alkotói barátságot, személyesen sohasem találkoztunk. Amikor első levelében kérte, hogy publikálhasson a Szózat havilapban, legnagyobb megdöbbenésemre „lusta embernek” mutatta be magát. Azóta rendszeresen megjelennek újabb és újabb versei, kiváló írásával részvett az ajánlónkban most ismertetett Gyóni esszékötet munkájában és nagy-nagy örömömre egy remek Gyóni vers evokációval emelte még magasabbra a mércét. Ha ez a lustaság…

 

    Kedves István! Bemutatná magát, a „lusta” Jagos István Róbertet az olvasóinknak?
    Akkor csapjunk is bele a közepébe! Valóban lusta, sőt szétszórt embernek tartom magam, legalábbis, ha a publikációról van szó. Általában mindent az utolsó percre hagyok. Esetleg azon is túlra.

De kanyarodjunk vissza az elejére. 1974-ben születtem. Nem mondhatnám azt, hogy édes gyermekkorom volt, bár biztosan vannak olyanok is, akiket jobban meggyötört az élet. Szüleim jóformán, csak addig voltak együtt, amíg megszülettem. Apámat nem nagyon ismertem. Két kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor találkozott velem élete során. Mégis, amikor haldoklott, ott ültem vele szemben. Anyámmal hasonló helyzetben voltam. Helyettem az alkoholt és a szabad életet választotta. Őt is eltemettem. Nem élte meg a negyvenet. Így kerültem karon ülőként az anyai nagyszüleimhez Hódmezővásárhelyre. Ők voltak azok, akik felneveltek, próbálva utat mutatni nekem, amit egy gyermek önfeledt elfogadásával igyekeztem is betartani. De aztán jött a kamaszkor. Ott már kiütközött a több generációs különbség. Megjegyzem, nagyszüleim még az első világháború előtt születtek. Lényeg a lényeg, törvénytelen lázadó vált belőlem tizenöt éves koromra. Magyar zászlóból pólót varrattam az akkor rendvédelmi szervek legnagyobb bánatára. A vége az lett, hogy a nagyszüleim már túl idősek az én ritmusomhoz és felfogásomhoz. Így kerültem tizenöt évesen nevelő intézetbe. Majd tizenhat évesen is, miután megszöktem előzőleg. Akkor már egy éve verseket, vagyis inkább versféléket, szövegeket írtam. Innen nézve borzalmasak, de mégis szeretem őket, hiszen azok is én vagyok, voltam.
A felnőtt korom is hozott pár mozgalmas évet. Mostanra viszont úgy érzem, lenyugodtam, mind a civil szférában, mind az alkotás terén. Na azért nem annyira, hogy ne foglalkozzak olyan művészeti ágakkal, amelyek foglalkoztatnak.

    A verseket olvasva az volt az érzésem, hogy egy folyamatosan keresgélő, kísérletező alkotó. Hogy is van ez?
    Én az a fajta embertípus vagyok, aki folyton keres-kutat. Ha meg is állok egy-egy állomásnál, idővel mindig tovább lépek. Szükségem van a tapasztalásra. A tapasztalás egyfajta tudás-kút. Így vagyok az írással is. Igyekszem rétegesen írni. A szimbólumaimat bele-belevésni a szavakba. Lesz, aki elsőre érti és lesz olyan is, aki képtelen lesz rá. Őt majd egy másik vers vagy költő fogja megtalálni – remélem.

    Hogy látja, a befutott vagy híres kortárs költők mennyire befolyásolják verseit?
   
Minden befolyásol mindent. Így az irodalom terén is. Sok kedvencem van a régiek és a kortárs írók, költők közül is. Szeretem Adyt, József Attilát, Radnótit, Kassákot, Pilinszkyt, Kálnokyt, Bari Károlyt, Baka Istvánt, Petrit és még sorolhatnám. Per pillanat három nagy kedvencem van, akik ráadásul kortársak is. Zalán Tibor, Jónás Tamás és a legújabb kedvenc a Peer Krisztián. Ebből is kitűnhet, hogy én teljesen a mában élek. Lélegző emberek gondolatait falom. Ugyanakkor a fának ugyanolyan fontos része a gyökérzete, mint a törzse vagy az ágai és levelei. Nem szoktam feledni a múltat sem, sem a magánéletemben, sem a költészet terén. Ha ők nincsenek, mi sem lennénk.

    Költőnek érzi magát, vagy csak író embernek, könnyen jönnek a gondolatok vagy hosszasan vajúdik amikor alkot?
   
Nehéz erre úgy válaszolni, hogy ne tűnjön gőgösnek, nagyképűnek a dolog. Van egy mondás. Miszerint csak a halott költő az igazi költő. A fentiek alapján, úgy vélem, tudható, hogy én nem osztom ezt a gondolatot. Ugyanakkor magamról nem biztos, hogy tisztem bármit is nyilatkoznom. Majd megteszik mások. Megtették mások. Hiszek nekik.
Az alkotás általában könnyen jön, főleg ha nincs tétje. Ha viszont felkérésre és időre kell megírnom egy verset, esetleg egy esszét, akkor először fejben dolgozom egy-két napig, majd jöhet a klaviatúra. Ami nálam hosszadalmasabb, az a szálára húzás. A szöveg rendbetétele mindenféle téren. 

    Mit gondol, mi az oka annak, hogy egyre kevesebbet olvasnak verseket, irodalmi műveket az emberek napjainkban, Ön is úgy látja, hogy egyre inkább csak úszik az árral a társadalom és nem”él”?
   
A világ felgyorsult. A mai ember a huszonnégy órából huszonötöt él meg. Egyre kevesebb az idő és a hely az elmélkedésre, a megértésre. Viszont egyre szélesednek a paletták, és ez igaz a művészetekre is. Száz éve több tízezer példány is elkelt egy-egy ismert író kötetéből. Ugyanakkor még nem volt mód arra, hogy rádiót hallgasson vagy épp tévét nézzen, netán internetezzen az akkori kor embere. Ergo maradtak nekik a könyvek és lapok. Ezeket a tényeket helyükön kell kezelni. Az aranykor odavan, de ha csak siratjuk, akkor leszünk igazán bajban. Nem sírni kell, tenni a dolgunk. Vagyunk páran, akik elhívatottak vagyunk – és ki-ki a saját udvarán „kötelessége” szerint – és vinni kell tovább a zászlót.

    Úgy tudom több irodalmi alkotókörnek is tagja, egyikben az előző számunkban bemutatott Arany Tóth Katalinnal is együtt dolgoznak. Bemutatná ezeket az olvasóinknak?
   
Igen, nagyon szívesen. Az első ilyen alkotókör, ahová beléptem, befogadtak, az a hódmezővásárhelyi Kárász József Irodalmi Kör volt, aminek az alelnöki posztját is betöltöm Katival egyetemben. Sajnos egyre kevesebbet tudok részt venni a kör életében, de azért igyekszem.
A másik az én nagy szerelmem, gyermekem a Dél-Alföldi Művészeti Kör, amit 2010-ben alapítottam négy barátommal, köztük a párommal, Kovács Ágival. Az energiám legnagyobb részét - nem titkoltan - erre áldozom. Ez már több mint írók, költők gyülekezete. Itt az összművészeten és az egyes ágak egybeoltásán van a hangsúly. Így lehetséges az, hogy az irodalmon túl, színházi és zenés esteket is tartunk az immár a Kör fölé terebélyesedő, védőernyő feladatot is ellátó Dél-Alföldi Művészeti Kapocs Alapítvánnyal karöltve. Lényegében a kettő egy és ugyanaz. Ezek mellet köteteket adunk ki, támogatva az ifjú tehetségeket is. Az idén, csak az ünnepi könyvhétre, hat kötettel jelentkezünk, ami nem azt jelenti, hogy többet nem viszünk ki a hétre. Sőt! Egyéb iránt meg szeretnénk tartani underground jellegünket is. Úgy vélem, fontos a nagyok mellett a kicsik érdekeit is képviselni itt az irodalom terén is. Talán ezek a dolgok vezetnek az én „lustaságomhoz”. Nincs időm magamra. De ez nem panasz, csak tény.

    A rendszerváltozásnak nevezett események gyakorlatilag kamaszkorában értek végett. Észlelt e mégis valami kimondott vagy kimondatlan cenzúrát versei vagy alkotásai ügyében?
    Tizenhat évesen alkotásilag jobban érdekelt az alanyi költészetem, mint a közéleti. Így ilyen szempontból nem igazán tudok mit hozzátenni ehhez a kérdéshez, hacsak azt nem, hogy egyébiránt meg nagyon is követtem a mindennapok eseményeit. Természetesen, mint a legtöbb fiatalnak akkoriban, az új márciusi ifjak voltak az etalonok. Jó volt magyarnak lenni. Jó volt a vöröscsillagot lecserélni a Kossuth címerre és jó volt az akkori lánnyal kézen fogva énekelni a Himnuszt, ami akkor nekünk egészen mást jelentett, mint apáinknak. Fiatalok voltunk és miénk volt a világ.

    A túlságosan átpolitizált társadalom és általában a tudatos és következetes mecenatúra hiányában nemcsak a publikálás lehetőségei szűkösek, hanem az alkotó emberek, irodalmárok anyagi megbecsülése is. Ön hogyan tartja el magát, eltartják Önt a honoráriumok, mi lenne a megoldás?
    Valljuk meg őszintén, legtöbbünk nem a pénzért ír. Van valami kényszer, ami arra sarkall, hogy… nem is tudom, mi a jó szó erre. Talán az, hogy teremtés. Teremteni jó, nagyon jó. Ha ez még ráadásul anyagi támogatással is jár, hát az maga a mennyország. Ami magamat illeti, több helyről is kaptam már honoráriumot, de erős túlzás lenne azt vallani, hogy meg is élek belőle. Nekem is, mint szinte minden „kollégának” van polgári foglalkozásom.
A mostani helyzet az, hogy a jelenlegi kormány milliárdokat tesz bele a szépirodalomba, viszont nem egyenlőképpen osztja el azokat. A megoldás az ő kezükben van, ezáltal a kérdés második felének a megválaszolásában is ők a kompetensek, nem én. 

Abban azt hiszem mindketten egyetértünk, hogy nem a pártállás, a vallás, a világnézet vagy a születés helye határozza meg, hogy jó vagy rossz e egy vers. Mindazonáltal, hogy látja, lesz e, van e helye a XXI. században annak a múltidéző, konzervatív, keresztény értékrendnek, amit havilapunk képvisel?
Mindenképp. Természetesnek tartom, hogy minden, ami értéket képvisel, annak helye van a nagy asztalnál.

Mint már korábban említettem, fontosak a gyökerek, de a Szózat több annál, mint egy, csak régi, múltidéző verseket, cikkeket lehozó folyóirat. A jelen értékrendjét begyűjtő és egyben közvetítő forrás, ami, remélem, nem apad ki idejekorán.

    Úgy tudom vidéken él, bár városban. Érzékeli kulturális téren a kirívó különbséget, a szándékolt megkülönböztetést Budapest javára, vagy a város kultúrában betöltött szerepe kizárólag a helyi vezetés képességein, akaratán múlik?
    Vásárhelyiként nekem Szeged is Budapestnek tűnt. Mára már akklimatizálódtam. Felvettem a ritmust. Sőt már én is verem a dobot. Szeretem Szegedet és nem érzem, hogy hátrányban lennék. Hiszen itt is annyi kulturális esemény van nap mint nap, hogy el se tudok menni mindegyikre. Szelektálni kell és ez jó jel. A bőség jele. Persze ez nem azt jelenti, hogy Pestet nem szeretném. Nagyon is. De az internet által minden olyan közel van. A városoknak és távolságoknak már nincs akkora jelentősége, mint mondjuk a nyolcvanas években.

    Mi jó történt Önnel a legutóbbi egy évben, mik a tervei az irodalom területén?
    Azt hiszem, ez a leghálásabb része a dolognak. Nagyon sok minden történt velem az elmúlt egy évben, kezdve azzal, hogy egy éve volt Szegeden a Pince Színházban a Félresértett szavak színdarabomnak a premierje, amit aztán még több előadás is követett. Ezen felül megjelent egy hangosvers cd-m Szerepjáték címmel, sikeresen megvalósítottuk a szegedi IX. Poet találkozót és tábort, csakúgy ahogy a 7Torony találkozót is. Felkértek az Okuláré Projektben való részvételre is, ahol egyfelvonásos színdarabokkal kellet előrukkolni. Decemberben meg is nyertem a fordulót. Aztán sikerült egy közös kötetet készítenünk Zalán Tibivel és Jónás Tomival. A különlegesség az benne, hogy nem kereskedelemi forgalomba szántuk, hanem szegedi középiskolákba. Természetesen díjmentesen. Természetesen A kiszórás a mai napig is tart, és az Ünnepi Könyvhéten is hozzáférhet bárki, aki diákigazolvánnyal rendelkezik. Így biztosan nem a boltok polcain fog porosodni. Ha már Ünnepi Könyvhét. Tudtommal meg fog jelenni egy Gyóni Géza tanulmánykötet, amelyben én is részt veszek egy esszé erejéig. Köszönet érte Cságoly Péterfia Bélának.
A jövő ugye még csak tervezet, ám bízom benne, minden megvalósul majd, amit elterveztem. Így akár megjelenhet negyedik önálló kötetem Emberkáromlás címmel, aminek az előszavát Dr. Ködöböcz Gábor irodalomtörténész írta, az ajánlóját pwdig Weiner Sennyey Tibor, a Drót folyóirat főszerkesztője. Továbbá nyáron megismételjük a két évvel ezelőtti Baka Parafrázis című estünket, majd jön a X. szegedi Poet találkozó és tábor, rá egy hónapra az újabb Héttorony találkozó és, ha minden jól megy, idén még bemutatunk négy egyfelvonásos darabot egy este alatt, amiből kettő az én szerzeményem. Ezeken felül még biztosan lesz jó pár kötet, amit meg kell majd szerkesztenem és, ha lesz még időm, nekiesek egy prózás kötet megírásának is, ami jövő tavasszal jönne ki.

Szóval ilyen lusta ember vagyok én, aki egyébként valóban lusta, szétszórt és szertelen, de talán emberi. Köszönöm a lehetőséget.

    Én köszönöm Olvasóink nevében!

-cspb-

 

szozattv


szozat a tiszta hang Sepsikorospatak Gardonyi meghivo Határterületen szolgálnak 2017. 07. 28-29. SZENT LÁSZLÓ arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo