Arcél önvallomással – Beszélgetés Fülöp Kálmán erdélyi költővel

Fülöp Kálmán2Fülöp Kálmánnal az erdélyi, nagykendi költővel kifejezetten baráti a kapcsolatom, mégis úgy esett – az én hibámból – hogy a Szózat olvasóinak havilapunkban nem emlékeztünk meg arról, hogy a tavalyi évben két igen jelentős esemény is történt az életében.

 *

– Kedves Kálmán! Tavaly május óta már folyamatosan „hetvenkedel” hisz átlépted a hetedik x-et. Kérlek, meséld el párszóban, hogy ünnepeltek meg szűkebb pátriádban Nagykenden és Marosvásárhelyt?

– Mindkét név, amely a kérdésben előfordul, szorosan kötődik hozzám. A marosvásárhelyi szülészeti klinikán születtem ikergyermekként. Testvérem, János, aki pár perccel hamarabb jött a világra, hat hónap elteltével, tüdőgyulladásban hunyt el és költözött az angyalok birodalmába. Kérdésedre visszatérve, természetesen születésnapom sem múlt el nyomtalanul. Szinte egész nap megállás nélkül csörgött a telefonom és jöttek a születésnapi jókívánságok.Az ünneplésből nem maradt ki a média sem. A marosvásárhelyi Népújság és az erdőszentgyörgyi Figyelő egy születésnapi összeállítást közölt, amelyben Hadnagy József verses köszöntőjét és Czegő Zoltán prózaverses köszöntőjét is közölték. Köszöntöttek a Súrlott Grádics irodalmi portálon, és köszöntöttek a Káfé Főnix irodalmi portálon is.

– Hogyan látod az elmúlt utolsó évtizedet mind a magánéletedben, mind költői munkásságodban?

– Mindkét esetben termékenynek és hasznosnak látom. Magánéletemben elértem a nyugdíjkorhatárt és nyugdíjas óráimnak köszönhetően több időm jut írásra, és persze szőlőmre és kertemre is. Istennek hála mindkettőt szeretettel művelem. Az a típusú ember vagyok, aki egy percet sem tud tétlenkedni. Ha éppen más munkám nincs, akkor az udvaron teszek-veszek vagy éppenséggel barkácsolok.

– Tavaly egy új köteted is megjelent a” Kéz a kézben”címmel. Mesélj nekünk arról, hogy fogalmazódnak meg ebben az új gondolataid, azok az új versek, amelyeket immár a Szózatban is olvashat a kortárs versszerető?

– Nekem nincsenek műhelytitkaim, s ha fogalmazhatok így, talán műhelyem sincsen. Ehhez kapcsolódva, ma már a bűvös konyhai asztal sincs meg, felváltotta a számítógép. Ami pedig a konkrétumokat illeti, a témát az íráshoz szolgáltatja az élet, csak észre kell venni, meg kell látni, rá kell hangolódni, s amint ezek megvannak, leülsz és megírod a verset. Persze ezt így nekem könnyű volt elmondani. Az igazság az, hogy amíg eléred azt a lépcsőfokozatot, hogy leülsz verset írni, az egy hosszabb folyamatot rejt magába, de ha valakinek kedve támad verset írni és tehetséggel is felruházta az élet, akkor érdemes belevágni. Új könyvem bemutatását nem vállalhatom el, remélem, hogy ezt idővel valaki más ezt is megteszi.

Mit gondolsz, a környezetedben a verseid hatására esetleg már ott bújik titokban egy a költeményeket és az irodalmat megszeretett erélyi új irodalmi nemzedék?

– Válaszom határozott és megalapozott. Igen. Elégtétellel és örömmel mondom el, írom le, hogy az iskolák is érdeklődnek felőlem, és minden évben kapok meghívásokat irodalmi találkozókra, könyvbemutatókra. Ezeknek a meghívásoknak szívesen teszek eleget, és sosem mulasztom el megkérdezni, hogy van-e a gyermekek között olyan, akiben a költő rejtőzik, és természetesen mindig akad arra érdemes gyerek, akivel kell foglalkozni, és én fel is ajánlom a segítségemet.

Konkrét válaszom tehát az, hogy igen, érik ez a nemzedék, hiszen könyvbemutatóinkon is nagy számban vesznek részt a fiatalok. Én személy szerint ösztönzöm őket erre azzal is, hogy néhány kötettel ingyen ajándékozom meg azokat a fiatalokat, akik egy-egy általam feltett kérdésre helyesen válaszolnak. Kérdéseim, természetesen, irodalmi vonatkozásúak.

– Sokan biztosan kíváncsiak olvasóink közül, hogyan készülnek el a verseid. Gyűjtőd őket, érleled, magadban mielőtt papírra vetnéd, vagy hirtelen ihleted támad, és kapát-kaszát eldobva sietsz be a házba megírni, ami eszedbe jutott?

– Talán az első kérdések egyikében kicsit már beavattam a kedves olvasót műhelytitkaimba. Ennek a kérdésnek a kapcsán most még közelebb hozom az olvasót költői világomba és miért is ne tehetném ezt. Ha jól belegondolok a dolgok menetébe, akkor ez minden költőnél másként és máshogy jelentkezik. Én például a na p minden szakaszában magamban hordom egy-egy új vers halvány kontúrjait. Nyugdíjazásomig munkámban is volt rá lehetőségem. Küküllő parti vizsgálódásaim során elgondolkozhattam, kínálta magát a végtelenség, a tér, a határ, a víz, az erdő és felszabadultan tárta elém titkait, szépségeit, sejtelmeit és takarnivalóit. Szinte önfeledten, lépésről lépésre beengedett rejtelmeibe. Ma ezt a kínálatot felváltotta a kertem, az udvar, az útra nyíló kapualjak, falus társaimmal való találkozások, őszinte beszélgetések, események, a televízió, rádió. Nekem csak meg kell látnom, észre kell vennem, fel kell fedeznem ás papírra kell vetnem.

A nagyobb mélységeket, életérzéseket, filozófiai gondolatokat hordozó verseimre, a lélek rezzenéseit hordozó percekre, órákra rá kell hangolódjak. A mai új és modern tudomány, a rádió, televízió szinte megállás nélkül nyújtja a témát, csak ki kell érezni az abban rejlő verset, és azt versbe kell foglalni. Természetesen mindehhez időre van szükség, de istennek hála nyugdíjasként erre is találok időt. Ma már nem kell, hogy sem a kapát, sem a kaszát letegyem. Amíg kertemben a növényeket ápolom, van időm a gondolkodásra és szerényen érlelni magamban a témát, hogy aztán biztos kézzel és tiszta aggyal este papírra vessem. Persze mindehhez elhívás is szükséges.

– Mit jelentenek neked a versek, mit jelent neked a versírás?

– Ha nagyon precízen, meggondoltan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy örömöt, elhívást és elégtételt. Egy-egy vers megszületése után, kibékülök önmagammal, felszabadulnak bennem az érzések és boldog sóhajjal ajkaimon mondom, ez is kész, és ez is sikerült.

Egy olyan különleges érzés áramlik az egész testemen és kerít hatalmába, mint édesanyát első gyermekének világra jötte. Persze azért még napokon át javítgatok rajta, ha szükségér érzem, és teszem mindezt addig, amíg meggyőződtem abban, hogy most már kiengedhetem a világba, az olvasó felé.

– Vannak határozott terveid az irodalmi munkásságod terén, vagy úgy vagy vele, hogy a Jóisten úgyis súg neked?

– Kérdésedre őszintén fogok válaszolni és nem fogom elfilozofálni. Van egy olyan érzésem, hogy erre a szép hivatásra Isten hívott el. Talán az a bizonyos balesetem is azért történt, hogy ráébredhessek arra a fontos dologra, hogy Ő más utat szánt nekem és higgye el a kedves olvasó, hogy ez az út semmivel sem kevesebb, mint a lelkészi hivatás. A lelkész igemagyarázatokban terelgeti nyáját Isten felé, én pedig szavakban, jelzőkben hordozom erdélyi népem sorsát, nyitom rá szemét a világra, nem csak a rossz oldalára, hanem a benne rejlő gyönyörökre is.

Ami pedig a „súgást” illeti, hiszem, hogy az Úr velem van és velem is marad életem végéig, s ha szükségem van, akkor Ő azonnal segít.

– Mit gondolsz, tudnál máshol is élni mint Nagykenden, vagy téged is örök rabságába zárt Tündérország?

– Erdély földje című versemben valóban Tündérországnak nevezem ezt a földet, ahol én a mindennapjaimat élem. Én ezt a földet szülőföldemnek hívom, és ezt a földet a világ minden kincséért sem cserélném fel. Ha csak néhány napra is hívott el egy más országba az élet, egy nap elteltével már hazavágytam. Engem Erdély magához láncolt, tőle mindent megkapok amire szükségem van, és ha a világ a legnagyobb gazdagságát nyújtaná is felém, akármelyik más országban, én Erdélyt akkor sem hagynám el soha.

– Mit gondolsz arról, hogy most könnyebb vagy nehezebb magyarnak lenni Erdélyben, a tavaly száz éves gyulafehérvári román elszakítás, illetve a 2020-ban száz éves trianoni diktátum közeledtével?

– Az az igazság, hogy én nem vagyok politikus, mi több ódzkodok a politikától. Valamikor az egyetemi évek alatt a változást megelőző rendszerben voltak gondjaim az akkori hatalommal, ma már nincsenek. Falumban nincsenek román ajkú családok, munkás éveim alatt dolgoztam velük, és nagyon jó barátságban voltunk. Csupán egyetlen román ember él itt, aki egyébként mérnököm volt a Maros Vizek Szövetkezetnél, én akkor is és most is jó szomszédi viszonyban voltam és vagyok vele. Ezekkel az emberekkel ma is ápolom a barátságot, szinte minden nap hívnak és érdeklődnek felőlem. Meglátásom szerint az indulatokat és a gyűlöletkeltést a politika idézi elő. Én soha nem politizáltam, és a költészetem sem fog a politika eszközévé válni.

– Immár 501 éves a reformáció, mennyire segít neked a vallás, hogy a hétköznapok búját-baját elviseljed, illetve, hogy a „bűvös konyhaasztalon” versírás közben is segít a Hit, a Szent Szellem?

– Én igaz hívő embernek tarom magam, és hiszem, hogy ezt Isten is így látja. Már gyermekkoromban rendszeres látogatója voltam az imaházi találkozásoknak, majd később a konfirmációi felkészítőknek. Péterfy László tiszteletes úr nagyon szeretett engem, és az ő ajánlásával felvételiztem Kolozsvárra, a Protestáns Teológiára. Bár egy súlyos baleset miatt negyedévben abba kellett hagyjam a tanulást, én istenfélő ember maradtam.

Fiatalon lettem a nagykendi egyház jegyzője, presbitere, 10 éven át gondnoka, és ezeket a tisztségeket több mint 30 éven át az Úr iránti tisztelettel és falum iránti szeretettel és odaadással töltöttem be.

Ha az olvasó elolvassa verseim, rájön arra, hogy én hittel boncolgatom a „lélek” fogalmát, az én életemben és úgy általánosan is és szívesen nyúlok bibliai témákhoz. Bátran és meggyőződéssel mondom, hit nélkül és Isten nélkül [csak azért nem írtam Szellemet, mert nálam a szellem filozófiai fogalom, amelyet az ember alkotott] én nem lennék most költő. Én a teljes életemet Istennek és a családomnak szentelem, és ebben az édes kettősségben születtek meg eddigi verseim, s ezt a kettősséget én egész életemben bátran és boldogan fogom hordozni.

 

2019 márciusa – cspb –

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 11 15 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf