Tárczy Andor: Küszöbön
Évek. Aranyban? Feketében?
Zászlót bontunk? Vagy tort ülünk?
Kétszernőtt fogaink kihullnak.
Marad a tejbegríz-öröm.
Szívünk zihál, tüdőnk elvásik.
Jöhet a múlt morfiuma.
Emlék-tűk enyhítő szúrása…
Hörgő, fojtó az éjszaka.
Egyre nehezebben tart el
A soványodó képzelet.
Fohászkodunk morzsáiért
Tört testünk romjai felett.
Évek. Immár csak feketében.
Tályog redőzi életünk.
Már semmit, semmit nem remélünk.
És mégis kétségbeesünk.
/1988/
