Reményik Sándor: Akác-sor ősz utóján
Jobbról, balról, hátul, elől:
Tövis, tövis.
Tövis mindenfelől.
Virágtalan, levéltelen az ág,
Szúrószemű kísértetek a fák.
Ahogy köztük megyek,
Láthatatlan kezek
Illesztik fejemre a koronát.
Tövisből, tövisből a koronát.
Én feketén és lázadón megyek.
Koronázó kezek
Ujjnyomán vérem rubintja hull.
A vérszomjas föld felissza vadul.
Ha minden cseppből csak egy fűszál nőne:
Dús rét lenne itt, lelkek legelője.
De fű se nő az én vérem nyomán,
Őszi akácok ritkuló során.
Tövis, tövis.
Tövis mindenfelől.
A ritkuló sor túlsó végiről
Valaki lassan szembejő velem,
De ő fehéren jő és csendesen.
És amerre vére rubintja hull:
Virág fakad, fa nő, hegy tornyosul,
Tenger tágul – a világ végeig.
S az Ő vérétől áldott mindenik.
Az ő fején is ott a korona,
Tövisből, tövisből a korona.
Ketten megyünk egy akác-soron át,
Csak – másképp hordozzuk a koronát.
Kolozsvár, 1926. november 5.
