Sík Sándor: Mennyegzős ének

Nem! Gyűlölöm a lemondás igéit.
Minden fél-élet átkozott legyen,
Nem kellenek a félszemű hunyorgók:
Én óriásra nyitom a szemem.

Hogy beleférjen minden, ami fény,
És ami tűz, mind a lelkembe égjen.
Átkozott, aki lehunyja szemét
És megbújik penészes pincemélyen.

Nem! Ez a könny nem a letörtek könnye,
Akik siratnak pernyés perceket.
És nem a bénák bágyadt reszketése,
Akik nyögnek egy zárt ajtó megett.

Ama látóknak könnye ez a könny,
Akik a déli napfénybe nevetnek.
Ebben a könnyben arany arca ég
Álmatlan lángú mélységes tüzeknek.

És ez a dal nem az elfordulóké;
Táncos tüzes, nevető nászdal ez,
Azoké, akik mindig mosolyognak,
És akiknek az éj is énekes.

Megkoszorúzva égő homlokom,
Fehér köntösben, daloló szemekkel,
A menyegzőre szökdelve megyek
Ezekkel a halk nászi énekesekkel.

Mert átkozott, aki a teli kelyhet
Csak félig issza. Törvény ez, kemény.
És halott, aki félig mer csak élni,
És aki sír a násznap reggelén.

Én a kelyhemet fenékig iszom,
Bokrétám szedem minden kis virágul:
Amelyik fönt a hegyeken fehérlik
És amelyik kint a sírokon sárgul.

Mert enyém minden és bennem a Minden:
A nap és árnyék, könny és szerelem.
És mind testvérem, kinek szent az élet,
És ők a nevető nászi kíséret,
És ők dalolják a nászdalt velem.

szozattv


szozat a tiszta hang Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf