Sepsi Laczkó Máté: A felséges Bocskai Istvánnak meghalásáról
Noha sok fájdalom tagjaimba vagyon,
Testem sok kínokkal megterhelve vagyon,
Sok keserűséggel szívem rakva vagyon.
Kassa szép városa, legyen Isten hozzád!
Ki tisztességemet nekem oltalmazád,
Hűségedet hozzám mindenkor mutattad,
Én királyi székem meg nem rágalmaztad.
Szívem hasad rajta, hogy tőled megválom,
Nagy keserűséggel tanácsid említem,
De ez földiektől nekem meg kell válnom,
Az halállal bizony ím ma meg kell vívnom.
Kincses Erdélyország! futamjál előmben,
Légy vigasság nekem ily nagy gyötrelmemben,
Oh nagy Isten! s urak! hol vagytok igyemben,
Könnyebbséget, kérlek, tegyetek testemben.
Az én gyötrelmimet, intelek, lássátok meg,
Jaj a méreg miatt mert szívem hasad meg,
Tagom nyavalyától hogy nem nyughatik meg,
Jaj az én életem, hogy már nem halok meg.
Iszonyú kínomat palotám jajgatja,
Én kiáltásomat ágyasházam hallja,
Tagjaim gyötrelmét az ég is csudálja,
Ki volna az ember, ki engem nem szánna?
Jövel, jövel hozzám hamar, én Krisztusom,
Lelkemet ezennel én néked ajánlom.
Bádjadt testem pedig a földnek ajánlom,
Halálom óráján mondennek azt mondom:
Szerető fiaim! urak és köznépek!
Kik én halálomon mostan jelen vagytok,
Nagy jó néven veszöm ki szolgálattokat
Kik nagy zokogással atyátokon sírtok.
Testem fájdalmakkal noha rakva vagyon,
De eszöm és elmém nyilván helyén vagyon,
Királyi koronám előttetek vagyon,
Tündöklő zászlómat tireátok bízom.
Vegyétek fel gondját, kérlek, országomnak,
Helyt adjatok, urak, az én intésemnek;
Úgy adjon jót, Isten, urak, magatoknak,
Hogy megőrizzétek ti az országtokat.
A hatalmas Isten titeket megáldjon,
Én testemmel együtt Erdélybe bévigyen,
Minden utatokban szerencséssé tegyen,
Minden tanácsokban tiveletek legyen.
Ne, menj immár lelkem, jövel én Krisztusom,
Mert bádjadt testemet tovább nem tarthatom,
Te szent országodat add meg nekem látnom,
A nagy dicsőségben véled uralkodom.
