Tompa László: Őszi látogatás Csipkerózsa erdejében
Szilvák meg almák, mohos, régi kertben,
Most is úgy érnek, mint húsz éve, régen.
Kaszált fű szaga száll a régi réten,
Mint amikor még könnyebb volt a kedvem.
Anyám is itt van, múltam gondos őre,
– Most is nekem süt, főz a kályha mellett –
Habár azóta gondtól öregebb lett:
Nekem csak úgy él, s mutat múlt időmre.
Itt-ott bizalmas szögletek homályán
Egy-egy vén kandúr – mint mesékben olykor –
Egy-egy titkomat őrizgetve mormol:
Titkot, mely itt várt, rég-gazdátlan-árván.
Már tudom én: itt volt a mese-erdő,
Melyet, bent élve, másfelé kerestem.
Oh, hol hever még oly hűsen a testem?
Hol ölel álom, oly lágy ölve rejtő?
Hejh, öreg kertem, hol a régi lelked?
Csak pókfonalak fénylenek a fákon.
Fújnám, de – jaj, én gyilkos napi jármom! –
A riasztó hang a kürtömbe dermedt.
Tán él a kert még, s lánya, mese-kútja
Sem unta meg még ébresztőre várni.
Csak nem én vagyok már az a királyfi,
Aki a varázst fölzengetni tudja.
S szívem, melyet már új örömre tártam,
Elfúl a szálló, szürkületi ködben.
Látom: hiába volt, hogy haza jöttem – :
Az ily kivert a múltban is hazátlan!