Fülöp Kálmán: Nappalok szorítása vádol

Agyam elborult,
mintha zápor
suhogna ,s
buborékhajnalok
tébolyában
kapuk nyilnak
a mából az éjszakába-
 megpihennek
a fények a zord
boltívek alatt,
levegő után
kapkod a lélek,
ősidők óta
változásra vár-
pironkodom
tévelygésem
tulkapásain s
tehetetlenségem
magván nappalok
szorítása vádol,
lassan már
ezer éve-
menekülök
hiszékenységem
záporából