Darvas János: Kígyók a déli verőn

Mennyi napfény, mennyi napsugár
gyűlt meg barackpihéjű barna
arcának kreol-bársonyában
egészséggé, pírrá, barnasággá,
mennyi rejtett láng vár fellobbanásra
egyetlen csóknak gyújtó csóvájától
lánggá, kéjjé, láva-özönné,
gyehennás, gyilkos öleléssé.

Jaj, mennyi forró déli verőfény
tüzel szemének sötét kohóiból,
hol titkos lángok égő tengerének
magába rántó szép örvénye szédít,
mennyi hő-delejt sugaraz reám
illatos teste forró közelsége,
sötét hajának mákony-illata,
leheletének perzselő szele.

Távolról jött éjszaki vágyak
úgy ülnek ki éhes szemembe,
mint hűvös kígyók déli verőre
az első forró tavaszi napon,
s a fény kéjétől megbűvölten,
sóváran nyújtóznak az ég felé
s szeretnék fojtó gyűrűikkel
agyonölelni a Napot.