Sebesi Ernő: Pánik

Már csapra vertük könnyeink hordóit,
s letéptük szívünk jóságos ordóit,

már hangunk sincsen s nincs, ki hallgatózna,
már zászlónk sincsen s kettétört a pózna.

már nem pislog a vágyunk csipkebokra,
s csak szomjaznak hajóink zátonyokra,

álmunk csillagát oltja már az est is,
s szerelmi csókunk gyilkol, mint a pestis,

a szemünk fénye olcsóbb az üvegnél,
s vadabbak vagyunk száz mérges füveknél,

már fizetnénk, de hol az égi pincér?
ó milyen kár az elöntött gerincér!

már zúg a pánik s hol a vészkijárat?
a vész lávája harsogva kiárad,

egy szó dörömböl ajkunkon: Segítség!
s e szónak kulcsát lelni kik segítsék?!

csúf kajlaságba züllött a fess torna.
nem elég magos az Emberség tornya,

vak panaszunk már sose juthat ranghoz;
tornyodban, Emberség! őrült harangoz!!!