Sebesi Ernő: Pánik
Már csapra vertük könnyeink hordóit,
s letéptük szívünk jóságos ordóit,
már hangunk sincsen s nincs, ki hallgatózna,
már zászlónk sincsen s kettétört a pózna.
már nem pislog a vágyunk csipkebokra,
s csak szomjaznak hajóink zátonyokra,
álmunk csillagát oltja már az est is,
s szerelmi csókunk gyilkol, mint a pestis,
a szemünk fénye olcsóbb az üvegnél,
s vadabbak vagyunk száz mérges füveknél,
már fizetnénk, de hol az égi pincér?
ó milyen kár az elöntött gerincér!
már zúg a pánik s hol a vészkijárat?
a vész lávája harsogva kiárad,
egy szó dörömböl ajkunkon: Segítség!
s e szónak kulcsát lelni kik segítsék?!
csúf kajlaságba züllött a fess torna.
nem elég magos az Emberség tornya,
vak panaszunk már sose juthat ranghoz;
tornyodban, Emberség! őrült harangoz!!!