N. Jaczkó Olga: Tükör előtt
Utállak homlokom, te művészívű boltozat!
Nagy eszmék látszatát freskózod magadra,
pedig törpeálmok melegágya vagy.
Megvetlek szemeim hamis zafír éke!
Csalfán égszínben kelleted magad,
nem tárul őszintén tárnád poklos mélye.
Utállak ajkam pirosló mosolyra ívesült!
El nem árulod soha a titkot:
az átkot, amely feketén beléd kövesült.
Megvetlek két kezem, nem létező erők hazudott féke!
El nem reszketed soha, hogy nem vagy egyéb,
mint más kéz talajába vágyó gyönge gyökérke.