Szemlér Ferenc: Kárpáti erdő

Mint katonát, kiket megvertek,
fáradtan hajlongnak a fák,
s nyögve tűrik az ellenséges
szél kardsuhintó rohamát.

Még állanak, de már a törzsek
derekán mély, nedves sebek
és rosszul forrott széleikből
nagy mézcseppek vérzenek.

Levél lebeg le, lomha kötszer,
de a sebig el sohsem ér.
Felkapom és reátapasztom,
félszeg kísérlet, mit sem ér.

S már egyre sajgóbb fájdalomtól
vonaglik meg a néma száj,
mint költőé, kinek titokban
s némán elhulló népe fáj.