Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram - 2015. június

Hinni vagy nem hinni, ez itt most nem kérdés... csupa felkiáltás inkább!

Gazduram
 
"a képzelet nem más, mint háborúban
egy életmentő árok."  (JD)
 
Könyvespolcaimon a könyvek:
mint egy hadsereg,
a fal története, előttem lepereg,
 
tíz ujjam, mint tíz-ágyú,
védik kezemet,
de összekulcsolva, meggörbíti
őket a szeretet,
 
olyan változatlan minden,
ezt csak a változásban látom,
hogy öröktől létezik,
ami megszólít ezen a világon,
 
a fájdalom, mégis áthúzódik,
mint megmagyarázhatatlan dolog,
a függönyt nem tudom szél-kezemmel
elérni, megfoghatatlanul mozog,
 
egy papír és egy toll,
egy tutaj és egy evező,
életem alakváltozásait,
felveszi a mellettem élő nő,
 
a virág meg szirom-tálcáján
kínálja az illatot,
máig nem értem: hogy ment el a nap,
ha 24-órát itt hagyott?
 
A toll: megállótáblájánál,
a csöndből kiszállnak a betűk,
egész nap játszottam, de veszítettem,
vissza teszem az üres tokba a hegedűt.

    Szentjánosi Csaba
 
 
Gazduram

Volt egy ismerősöm, aki az üres gitártokkal járta a várost,
azt mondta, így jobban lehet csajozni.
A világ azóta persze tovább haladt.
Az ismerősöm és azok a csajok is megöregedtek,
de az üres tok maradt.

Folyamatosan perben vagyok az „öröktől létezővel”,
a teremtés felelősségébe naponta beleállunk,
és igen, az alkotás az, ami a teremtővel kapcsolatos
egyetlen hasonlatosságunk.

büntetek, bosszút állok… személyre szabott golgoták
majd átölellek, megbocsátok, micsoda dinamizmus,
ok nélkül vagy okkal?
és ott a lehetőség, a hangszer, a hozzávaló tokkal,
mosom kezeim, ahol a hit a szappan,
nekem ez  elérhetetlen, felfoghatatlan.

A szenvedés történet, a fájdalom és a félelem
valóban eszköz, s ha az, akkor hogyan védhető?
falakat építünk körénk, amelyről hiányzik a tető.
az öröklét cinizmusa
s mi itt vagyunk, mélyen magunk alatt,
a szereplők változnak,
de az üres tok maradt,
az üres tok maradt.

    Jóna Dávid 2015-05-05

 
Gazduram
 
Az üres tok: csak tokozat,
mint az ok és okozat,
felfogni magam az élet előttivel:
a hitet kapó tudat,
 
az üres tok: lehet a szél gerince,
a dal, meg a hegedű lelke,
az ember csak világ-képét,
Isten képét-teremtette,
 
n e k e m   n e m   c s a k   I s t e n   f e l f o g h a t a t l a n,
h a n e m   s z i n t e   m i n d e n,
megértelek,
hogy merném ismerni azt,
amiről azt hiszem, hogy nincsen,
 
de ahogy rádöbbenek, hogy
az időm felhő alakjában úszik,
a betűk: megfeszített vonalaikban:
gondolat-csúzlik,
 
s inkább engedem, hogy ismerhessen
a világ, mint kemence a kenyeret,
Mindenkinek mondom:
„Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
meg tudtam szeretni veled”.

    Szentjánosi Csaba  2015.05.11.

 
Gazduram

„hogy merném ismerni azt,
amiről azt hiszem, hogy nincsen,…”

Barátom, gazduram,
nem hiszem, hogy „nincsen”,
a hetedik ajtó ez, s alkotóként kezünk a kilincsen,
azt se mondom, hogy ezzel magyarázom a lázat,
felfoghatatlan ez csupán és nem magyarázat.

Még egy gazduram;
önmagunkkal való szembenézés tökélye, adottság és teher,
lényegünk, lomok és kacatok közt hever,
mindössze „egy”-ben reménykedhetünk a százban,
kapaszkodva talált-szépségeinkben, de napi megaláztatásban,
melyeket már elfogadtunk, ahogy az életet felszínesnek és gyorsnak,
igen, gazduram, elfogadtuk ezt az egészet Sorsnak.
s míg liánként néha felkúszik a falakra a szó,
minden bizonytalan és kétségbe vonható,
a rögeszmés szeretet kilopta a bordák mögül a lényeget,
és mindegy, hogy bal vagy jobb, nyugat vagy kelet,

rágóguminként használja az elöljáróság, az intézményesült a jóság,
s elítél, ha én másként akarom, ha másként tudom
kifejezni azt, amit érzek, és újra csak, ha nem elég,
félelmeim önkéntes áldozataként
marad el az ölelés, a csók, s a tisztességes vég.

Mert ez nem a hősi halál, csak eltaposnak,
vagy ha túléők vagyunk, akkor a
lompos, mosdatlan közönyben állunk
- mindig kicsit oldalt,
ez az a bor, amit a teremtő forralt?

Az évszázadok könnyeit sziklamederben ringatja a föld…
igen felfoghatatlan, a mocsárban keressük a békát,
nem Istent látom, csak az árnyékát,
melyben hűsölünk, ha a Nap éget,
ezzel hitelesítjük a felelőtlenséget.

    Jóna Dávid, máj.13.

 
Gazduram
 
Annyi minden rakódik rám Gazduram,
hogy szétválasztani énemet-
és énem hatását, nem bírom,
pont azért a megfoghatóság,
a magyarázat kísértése,
hogy legyen semmiségemre bizonyítékom.
 
A csapda kikerülése, pont az elengedésben,
a szeretet visszaköszönésében lehet,
mikor az ellentétek eggyé válnak,
feloldódnak abban a harmóniában,
ami a mindig voltban – elrendeltetett.
 
Igen, önző az ember ha Istent teremt,
de akkor is, ha megtagadja a világot,
a hitet élni kell, vinni, csak utána látszik meg,
hogy a világban milyen szerepet is játszott,
 
különben csak úgy teszünk, mintha
mi dobálnánk a napot az égen,
én csak egy fűszál szeretnék lenni, egy él-
hogy kezedbe fogva, lelkembe fújhass egészen.
 
    Szentjánosi Csaba   2015.05.15.


"Igen, önző az ember, ha Istent teremt..."


a meg nem hallgatott imádságok hideg képletében
prédákká egyszerűsödik az ember,
üveg-abroncs a test és a lélek,
a programozott létünk határait kereső szellem felnijei.

az evidenciák, nekem nem azok,
még akkor sem, ha behelyettesíteni mással nem tudom,
csak elfogadni azt, hogy a tudásom nem igen mutat tovább a létfenntartáson.

nem akarok iszapot hordani,
aki oldani kívánja tehetetlenségét, ám legyen,
nevezze iránytűit ahogy akarja,
zsoltározza próféciáit, csak az tegye jól,
a míves vaskerítések és festett üvegablakok szépsége öröm mindannyiunknak.

a hit felmentéseiben (a szellemet menti fel),
az egyén kockázata és felelőssége csökken,
mint egy konzerv, amelyet felmelegíthetsz,
instant válaszok ahelyett, hogy az utat bejárnád…
apostoloknak adószámuk van, a mártírok licencadó bizottsága azért
demokratikus,
mert bárki által korrumpálható. a Golgota fizetős.

az „istenített” én hangos, nekem túl hangos,
igaz, már a csend sem a régi.
a hit az igazságokból választ, a többi igazságot tiporja

„igen, önző az ember, ha Istent teremt…”

    Jóna Dávid 2015.05.22.

 
Gazduram
 
Aki hisz: az nem hitét bizonyítja,
hanem hite bizonyítja őt,
aki nem hisz, az igazolni akarja,
ami bizonyíthatatlanná nőtt.
 
A hit: ajándék, nem tulajdon,
túl van a vanon és nincsen,
elbírja a bírálatot is, hiszen
csak azt veszti, ami valójában nincsen.
 
Teljesen jogos észrevétel az ellen,
akinek Istene, „hangos” hite van,
semmi sem kisajátítható, mert
a boldogság öröktől fogan..
 
Hogy a tengerbe lépünk vagy nem,
azt csak mi választjuk nem a tenger,
dehogy mit választ a szív, az ész—
azt nem értheti más, csak
az Isten által teremtett ember.
 
    Szentjánosi Csaba 2015.05.21.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf