Mécs László: Öregúr! Fut a nyúl!

Sétálok a parkban föl-le,
s fészekrabló utcakölykök
bozótban kisrigót ölve
búnak tőlem. Mind lapul,
csak egy szól, ki nyelvet öltött:
„Öregúr! Fut a nyúl!”

Mint vén Toldit víg apródok,
csúfolnak a vásott kölykök.
Én botommal forgolódok
erre-arra s konokul
zeng a négy kis faun vagy ördög:
„Öregúr! Fut a nyúl!”

Nincs bosszuló buzogányom
s így: vaktában – bottal persze –
végigvágok a virányon,
melyből szakadatlanul
harsog a négy kis faun verse:
„Öregúr! Fut a nyúl!”

Bosszant s fáj, mert igazuk van!
Fut az élet, fut a Május,
szirmot szórva minden zugban;
visszahívhatatlanul
fut a varázspálcás mágus.
Fut a fény, fut a nyúl.

Fut a szépség, az ifjúság,
fut a jókedv, móka tőlem.
Másnak viszik szívem jussát,
s kamasz-múltam komiszul
nyelvet ölt rám tüntetően:
„Öregúr! Fut a nyúl!”

Tavaszodni vágytam mint a
téli fák. Ők virultak
– s lelkem nem lett virág-hinta,
fészek-bölcső! Alkonyul!
Tavasz volna – s minden untat.
„Öregúr! Fut a nyúl!”
 
                                                         1962