Jankovics Marcell: Magyar virtus

A csárdában lőre mellett
Négy-öt legény énekelget, –
     Az alvégi legények…
Két szál cigány húzza-húzza:
…Káka tövén költ a ruca…
     Bánat kell a magyar fiúk szívének…

A Felvégről egy betoppan, –
A padlóra hármat dobban, –
     Toborzót jár magába:
…Vagyok olyan legény, mint te!
Vágok olyan rendet, mint te…!
     Csak ezt húzzad, te kába!

Föláll egyik nyalka gyerek:
Ha te mersz így, én is merek!
Döng a padló ringva-rengve,
Megvillan az acélpenge:
     – Ezt a rendet ne vágnám?! – –
A két cigány elmenekszik, –
A felvégi hanyattfekszik,
     Piros patak fut végig a dolmányán…

Nézem. Véres könnyet sírok:
Így vigadnak a magyarok –
Árvák közt a legárvábbak:
Magyarok!…

Magyar urak vitatkoznak,
Tanácskoznak, törvényt hoznak:
     Magvetés a gondolat.
Ünnepelnek, összevesznek,
Néha – ritkán – cselekszenek, –
     S a föld forog, tovább forog ez alatt…

Kiáll egyik, – büszke fajta,
Minden, minden úri rajta, –
     Szívét, pénzét bőkezűen osztja ki, –
Ha kell, áldoz, vérét ontja,
De dacosan hozzá mondja:
     Rajtam kívül ki volna még – valaki?

Szól a másik, mellét verve:
Ha te arra, – úgy én erre…
     Én vagyok a magyarabb!
Kezdődik a lovagtorna,
Csupa erő, csupa forma.
     Valamennyi összekap.

     Legelső a becsület!
S túl a munkán, túl a gondon
Halva fekszik a porondon
     Az akarat és a tett…

Nézem, véres könnyet sírok,
Így mulatnak a magyarok –
Fogyó földön fogyó fajtám:
Magyarok!…