Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram

Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram – 2015. január

Verslevelezésünk 2006 óta van jelen.
Két gazda, gazduram, beszélget az élet dolgairól.
A tölgyfaasztalon a vörösbor, s a költészet.
Mindkettő hasonlóképpen készül, együttlétük jó párosítás.

Gazduram

Elfojtott nyugtalanság – dohszagú akarat,
végtelen egyszerűség, érdek, ami van a szavak túlfelén,
neveden szólító marketing moréna,
gombostűre tűzve: Te, meg én…

nincsenek hosszabb pillanatok,
lepkelétünk a szorongatott kor vállán zokog,
lassan ölő mérgek között repülhetünk,
aki eddig repkedett, most potyog.

őrizzük, amit őrizni érdemes,
például mikor először rúgta el magát tőlünk a föld,
szárnyunk, a képzeletünk szárnya,
a teremtő a mindenség poharába – szűken mért - időt tölt.

ünnepélyessége ironikus és mesterkélt, noha
a penészes fal oldalán
felfut a borostyán
lepkelétünk menedéke, szimbóluma.

a világban, a mi világunk
szavakban morzsolja könnyeit,
lepketáncunk bolyhos éjjelente születik újjá,
könnyel tölti kelyheit.

Jóna Dávid (2014. 11. 26.)

Gazduram

A betűk: hernyók,
verslepke lesz belőlük,

Az éj: Apám letett csizmája,
vele lép az álom,

Inge a szél,
Anyám hajszál- ruhaszárítóján
pihen,

én kezeimet mozdulatba csomagolom,
hogy kibonthassa valaki,

mint a napsugarak-rácsaiban,
ahogy járkál a vad-szerelem,
olyan csillag-sebes az ég,

gondolataink láthatatlan-szikláit,
letesszük a lap-partjára,

Igen, csillagok-gombostűire
szúrva a fény, forog a mindenség,

Gazduram, versfalaink között
lelkünk otthona van,
az ég-föld határ-párkányára
szállunk...