Czipott György: Fénytörés

hajszálnyi nap,
semmibe, semmiből.
repedésnyi élet.
ködfal nől, ledől,
üvegburjánt növeszt
képzelt remény.
soronvégsőt sikolt,
tág íriszen botlik a fény.
világok zuhannak.
elhullott tűhegyen
bont sejlő titokvirágot
feslőhatárú végtelen.
indáznak élő erek,
kőhúsból eredtek.

most, marjultvégű szókat
verebek csipegetnek.

nincs már mi elveszett.
nincs még, amire lelsz.
senki nem kérdez,
cingár semmit felelsz.

pillanat szirmul időtelen:
levélhulla tört ághegyen.