Fülöp Kálmán: Megkésett ballada-féle

                      a marosvásárhelyi székely
                                  vértanuk emlékére

Sosem csitul a szívekben
az elvesztett csata zaja-
Balavásár szőlőhegyén
összeesküvők moraja.

Szüretelnek.Arcuk élén
még ott ül a döbbenet.
Halál csillan tőkék fényén,
hollózsivaj-körmenet.

Visszatérő ágyúdörgés,
hideg,olmos,rongy idő,
följajdul a szürke égen
a sajgó emlékező.

Nincsen még elveszve semmi,
mormogja komoran Ő,
Horváth Károly szőlősgazda,
míg a vendég szembe jő.

Titkon találkoznak négyen,
a járások tisztjei,
megvitatni hogy lehet a
szabadságért küzdeni.

Négy borostás arcú székely-
egy közülük áruló!-
jól álcázza rejtett vétkét,
mosolyog a talpnyaló.

Mindenről tud,hogyan s merre
a járások nagyjai,
mikor mennének tömeggel
a császárra rajzani.

Biró Mihály halkan kopog
báró Heydte ajtaján,
undorító a vér-rozsda
sárga Júdás aranyán.

Három bátor székély ember,
három büszke,hős magyar:
Horváth Károly,Török jános,
Gálfy Mózes-értünk halt.

Akasztották bitófára
Postaréti Golgotán,
Marosvásárhely szívében,
öreg erdő hajlatán.