Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram – 2014. december (2)

"Ülünk az ég korlátain,
mint elítélt fegyencek."

Pilinszky János - Trapéz és korlát

"Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk..."

Pilinszky János - Milyen felemás


Két szőlősgazda a présház előtt a tölgyfaasztalnál beszélget. Előttük egy-egy pohár bor. Fehér.

 

Gazduram

paprikás csirke galuska nélkül, de késsel
rettentő nagy körültekintéssel,
toporgunk öncsalásunk élvezetében:
szótörmelékből lesz versszövet,
neon kékül a szemünk fényében: kép a képben,
groteszk korkép divatot követ,
köröttünk Haynau ihlet minden mennyiségben:
ki akasztások estéjét unva, holnap inkább lövet.

terméketlen hitek polcán a választék sem elég,
válaszainkban a félelem az ék,
sűrítjük-hígítjuk pedig igény szerint,
kalandor lendülettel, majd bölcs nyugalommal megint,
épp ahogy hozza a talányos kényszer,

a vers egyszerre nyugtató, és egyszerre az ékszer,
annak is ki írja, annak is kapja
egy benső mosoly kikacsintása:
a paprikás csirkének ez a szaftja.

a fürdőben állsz hajszárítópisztoly halántékodon,
nem hallom mit mondasz - elképzelem, utószinkronozom,
fél kézzel az ajtót tartom,
és nézlek így, féllábon is ha kell,
csak az este maradt nekünk: se hajnal, se alkony,
s a hangod egy újra-és újra erőre kapó brummogás falja fel.

egy kósza tincs játszik az álladon
van hol ez elég, van mikor tovább álmodom,
hisz naponta a kardlap fényében borotválkozom,
a pórul járt törekvéseket számolom,
s persze örömeit mind csokrozom
hamarosan egy friss hajú galuskával osztozom.

Jóna Dávid 2013. 01. 23.

Gazduram

Különös fényű a vers,
rájöttem, mi a papír testőrei vagyunk,
ha beteg a város, sápadt a Hold,
minket hívnak,
mi vagyunk a kert kapái,
mikor asszonyaink uborka-ujjait,
kiemeljük a mozdulat homályából,

vonalaink: csak szárítókötelek,
amiken betűink száradnak-
ahogy szívünkig lóg belőlük a lélek,

csak írunk, írunk, írunk (Bella István
mondta egyszer nekem: nem is csinálna
mást, csak ezt), mint ahogy a hegymászó
hegyet mászik, ahogy a buszvezető buszt vezet,
szavainkra felszáll a csend,

hány éves mozdulata ez az embernek, hogy
ül, az írás fölé hajol, ahogy fotóművész
barátomnak írtam: a betűket árnyékomból vágtam ki,

Isten kezében Földünk Országalmája,
az üstökös-jogara,
mi meg a szivárvány kapun át-
belépünk a mindenség termébe,

nézem kezeimet, nincs bennük semmi,
de a semmi kezében van kezem,

Gazduram, ahogy írtad: fények szálaiból
a gondolat-tűjével készítettük el a „versszövet”-et,
amivel betakarjuk olvasóinkat 

Szentjánosi Csaba 2014. 11. 31.

Jóna Dávid költőbarátom estje

Tabajd, 2014.11.08.

A versek nyújtózkodtak,
majd kikeltek papírágyukból,
megjelentek óriás-gondolatalakban,
lélektestben, szóruhában.
Vékony betűlábaikon kezdtek járni,
átléptek országhatárokat, átléptek az időn,
majd csillagnyi atomtestüket megmozgatták.
Jóna Dávid versei.
Pinokkió bábu: a vers. Életre kelti az ihlet,
ahogy Dávid verssé faragja az életet.
Verseink: társaink a földön. A tavasz, a szerelem,
a bánat, a harc, a béke....gyermekei ők is.
Ereikben tintavér folyik. Úgy öregednek, hogy
fiatalodnak, mert már gyermekeinket is vigasztalják.
Dávid a verssel le tudja fényképezni a pillanatot,
de a pillanatban az örökkévalóságot (ami nem az
idő hossza, hanem mélysége--Anselm Grün).
A mondatok a nyelv országhatárai, ami mögött
már a végtelen lakik--ahonnan a kifejezhetetlen
átszökött Dávid verseibe.
Én, mivel kérdezhettem, a betűk kis harangköteleit
meghúztam, hogy Dávid lelkének harangja megszólaljon...
jó volt hallgatni a zene ércében mindezt.
KÖSZÖNÖM!

Szentjánosi Csaba 2014. 11. 08.

Mint kivilágított sziklafalak…

úgy ülünk ott… - repedéseink rajzolatával
idézzük a múltat,
két hajón szolgáló kazán fújtat,
rozsdás testünkben tüzet fogott a parázs.

szárnyak suhogásában a képzeletünk,
játékait, gyűjtéseit mutatja a lomtárrá lett garázs
itt, a lélekvásár ünnepén: tessék csak, tessék…
közben légpárnás szavakkal mosolyogtatunk,
feszülten, mégis könnyedén; százféle festék,
valódi kölcsönhatásban az atom,
őrizhető pillanat, bolygóközi érzés az ing alatt,
még ma is ezt szorongatom.

ismert dallamokra
revolvert tisztogat a megtört átok,
ahogy váltság-díjunkat összeadtátok,
- olyan nonszensz e mesteri szökés -
s a pillanat velünk egybeforrt,
pont ahogy Irén is fűszerezte a házi bort
versem: célzott lövés.

a tények dacára mindezt,
józanságot zárójelben tartva,
ma már nincs ilyenből sok,
melegséggel megtelt kapillárisok
erőt adnak.

még hunyorgok: szép volt az este,
a túlpart árnyékai átnyúltak a folyón,
de honnan a fény? - kérdezhették
a mélyből a felszínre úszó halak.
a válasz lehetne: - van, hogy a remény kivilágít
néhány part menti sziklafalat.

Jóna Dávid 2014. 11. 10.

Terek, világok bújtak az emberek közé,
érezték, hogy meleg a szívük,
a könyvek lapjai között 
kipréselt versvirágok,
a nagyhasú gitár zeneétvágya,
a Föld csapácsgolyója elfordult
az ég csapágyában,
akik beszéltek, megszülető szavaikat
rögtön mosolybölcsőbe tették,
a kábelek fekete lasszói elkapták
az árnyékokat,
Tabajd,
Dávid barátom bója arca, ahogy
verssorok hullámaiban felmerült,
nem is hallottam karórám cincogását,
úgy lopakodott az örökkévalóság macskája
az este tetőfokán,
ahol emberek leülnek egymáshoz,
ott feláll a rend,
itt minden élesben ment—ez elvágta
a „védőhálót”

mindenkinek egy nagy köszönés volt
ez az este—közös jövőnknek!

Szentjánosi Csaba 2014. 11. 10.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 marcius 20 puski sandor 1 Rátkai 03 21 drvargatibor drvargaeger l dinnyes NÉE Program 2019 2019tavaszESZTERGOM Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf