Botz Domonkos: Impromtu

Bolond szívemben
kollégiumi folyosók
nyári csendje lakik.
Már nem hiányzik a
zsivaj, a lárma, s bár
még vagyok önnön
testembe zárva, várva
egy jelre, egy hívásra
a nagy utazás előtt.

Fölöttem reggelente
még meghasad a kék,
tűnt nyarak emléke villan,
hol lányokat érlelt nővé
szememben az éj.

Aztán egy reggel majd
köszvényes kézzel
kezdem el keresni
kapaszkodóit a múltnak,
az ifjúság elherdált
hímporát, és emlékezetemben
a hajdanvolt asszonyok
arcáról elsimul a ránc.