Fülöp Kálmán: Fagyöngy

Fanyar, komor, kirívó
rongy éjszakába hívó
vak ágak közt szorong
amíg az ég borong
fénytelen, jeltelen
kinyíló sejtelem-
sejt-elem nem selejt
amit a földre ejt
az édes pirkadás
egy árva tört parázst
borba zárt nyers erőt
bút,gyönyört kergetőt-
gondtalan lomb alatt
ma árnyam fennakadt
tükrén a torz idő
felhőket kergető-
nem voltam én soha
szertelen, ostoba-
fagyöngy a fák hegyén-
rejtőző költemény.