Pethő László Árpád: A teremtés koronája
„Ha kincsed őrzöd s élted érte gond
ha szélbe szórsz kacagva száz vagyont
a sírban nem leszel sehogy se más,
csak szürke por, penészes puszta csont.”
Omar Khajam
Naponta ugrik
kutyám - nyakamba varrja
a világ kínját
végül kiderül
e szeretet nélküli
létben vágtatva
rádöbbenhetünk
a fékevesztett világ
végjátszmáira.
*
Nem maradt más csak
a hazatérés – haza
kutyaol- égbe
a megharapott
napokba - fénybe ama
letaglózottba
hát így lassan az
égből az égbe juthatsz
szakavatottan
szóból szóba fut-
hatsz - lassított felvétel
orgonazene -
s az illat mellyel
a felhők fölé törhetsz
szakadatlanul
s landolsz ama te-
nyérnyihelyen amelyen
ott megérkeztél.
*
Buborékban szü-
letve – buborékban élsz
halsz – a gázban gáz
vagyunk búval bú
burokban tízmillió
éve - búborék-
ban-baram-baram
szédületes lélegzés
döbbenetesá-
lom féle álom
alatt – törten kavicsban
a világ felett
bódultan ama
fényességben – ragyogás-
banis aludva
hogy az ébredést
halál előtt már feltá-
madás övezze…
*
Szinte csak őszben
esőben tocsog lelkünk
s az avar ég
égeti lábunk
roncsolja csípőnket – a-
gyagos süllyedés
légy készenlétben
fegyverben özönöl a
kelet megint - még
alig – alig és
álig tocsogás fedi
a volt jövetelt
tedd Uram folyó
közepébe napnyugta
roncsolásait
hogy ne süllyedjünk
ott - partot érjen ama
égi segedelmünk.
*
Elértem a fa
közepéig - be a gyűrűk
övezte puszta
létig – mennyi van
hátra kifelé jövet
megtudom ha lesz
ki kihúzzon a
levegőégre s a fa
túlsó mohásabb
felén meglátom
a nézhetetlen csodát
a láthatatlan
zenét: isten te-
nyerén hol megpihenhet
békásan a világ.
*
Lesheted a fel-
a feltámadást íme
előjön hamar
s poharad teli -
látomások közepén
előjő Krisztus
kézen fog leül
elbeszélget veled az
eljövetelről
várakozásról –
szíved szerint álomba
ringat a szeles
visszatérés e
földi égbe – remélve:
újból foghatod
ama kupát mely
Krisztus vérével telve
megváltja ama
földi labirint -
az ébredés himnuszát
hogy hallva lássad
csukott szemmel éld
ama fényt: por és hamu
valóságát itt
s amott a tenger
habjaiban kezdve már
a feltámadást…
*
Rátapodva rá-
ülve a hétrét szálló
kitagadásra
úgy vagyunk mára
mintha repülve – elszáll-
va – itthon lennénk
akár kihagyó
dadogó emlékezet
hazaérve e
lepkeszárnyon és
alatta vetülő lét
a végzet bája
ahogy itthonról
haza s a hazában már
senki semmi – lásd
csak harmatos kez-
det – őszi hullás a vé-
geláthatatlanban.
*
Lazán indulj a
fák csúcsa felé hiszen
tudhatod merre
van a kiút be-
felé a lépcsők a
kezdődő mélység
csúcsai alig – a-
lig látszanak – szinte már
feketén az ég
látható a meg-
kopasztott ágak szíved
közepén – alant
a fenti világ –
csőrén maradt falatok
megcsömörlések
a szemlesütve
bolyongó lélek lassú
kimúlásában.
Aztán a csörte -:
vívod lét és nemlét ha-
tárán lélegzet
vétel nélküli
asszódat – teliholdkor
rezzenés nélkül
lásd így vagyunk ám
csúszós páston háromszor
megáldva – mára
bizonyosan nem
vagyunk – leszünk a terem-
tés koronája…
*
Közben lesújtón a
kötél és a golyó is
közénk állt azon a napon
haynau féle kutyák
*
és jönnek térdig
sújtottan jövendő(lés)
bajnokai itt
hol valakik be
kell csapják az ég felé
vezető ajtót
hogy csak választott
erő-legénykék és lányok az
álmokon túlról
léphetnek Ádám
és Éva „örömébe”
Zeusz nyomában
a bika hátán
Orfeusszal az Anti
Krisztus „fájához”
persze ki korán
kél aranyba foglalva
s hitehagyottan
lelkéből átkoz
miközben ő a hunyó
mert nincs elveszett
sátoros ünnep
nincsen jó vagy rosszabb
porhintés vagyon –
s mindkettő együtt
vagy tizenkettő külön
kánon hatban hét
mert isten nem az
akinek hiszed hanem
isteni minden –
teremt és éltet
melyben látod alkotó
tettét – tettedet
szeretve gördülő
függöny mely ápol – takar
hazáig kísér
majd kitakar lát-
hatatlanul őrizget
kínban feloldva.