Ágh István: Tamási Áronra

A hatvanas évek elején szemben
a Keleti Károly utcán locsolni jár
befordulván a Baka utcába, gomblyukában
husvéti szegfű, jobbjával fejjel lefelé
csokrot lóbál, s fütyörészget Tamási Áron.


A hatvanas évek közepén elválik
füttytől, husvéttól, gráciától,
én meg a Keleti Károly utcától,
csupa síró nő, csupa szájzárlatos férfi,
s angyalok-poggyásza-koporsó.


Föladják a román nevű Farkaslakára,
eltévesztik, a hasonírású falu állomásán
átdobálják újabb vagonsötétbe,
zökög a ládába hanyatlott termet,
deszkáról deszkára verődik az édeni koponya.


Ilyen nehéz megtérni a száműzött anyaföldbe!
mint egy kelletlen küldemény, s véletlen,
ami a hullagyalázás törvényévé változik,
mégis „béke poraidra, testvérünk, Áron!
örök világosság fényeskedjék neked!”


1981 tavaszán elindulok a búcsújárókkal,
megállok a kő-örök székely teremtmények
előtt, fejtől lehetek élő kopjafa
először-utoljára, téltemető nyílik
ábeli lábnyomokon, körül barázdabillegetők.


Elsóhajtom kis falum sírvirágát
emlékezetül, ami velünk közös
lelki-testi mohó káini gyilkolásban,
mikor nincsen már kémény, se füst a legelőn,
asszony főztje, s nincs pásztor, aki fázna.


Látok a Hargitán viharvert fenyveserdőt,
hegyről a völgybe irtva mind egy szálig,
egymáson vörös törzseket, mint szakadékba űzött
hanyatt és hasra lőtt végtelen bölénycsordát,
Ábel rengetegét, Ábelt, Tamási Áront. 

szozattv


szozat a tiszta hang aug202017bazilika vacsztistvan Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo