Mécs László: Őszi tilinkózás
Terelgetem nyájam őszi erdőszélen.
Minden kis virágát összekeresgélem
az őszi mezőnek.
Élet-erdő mélyén méla zene szólal:
muzsikál a Halál, sóhajok vonóval
muzsikál a fákon.
A vonó siklása: sorsoknak hullása…
Színesen, dacosan örök elmúlásba
hullnak a levelek.
Riadoz a nyájam: szívemnek ezernyi
aranyos bárányát de nehéz terelni
őszi erdőszélen!
Már szét is bocsátom: kit erre, kit arra,
magam meg ledőlök a zörgő avarra
halkan tilinkózni.
Akinek átokként bánat ül a mellén,
akinek könnye van, jöjjön ide mellém,
üljön az avarra.
Fölveszem tavaszról maradt tilinkómat
s elfújom bánatát minden búsulónak,
tavaszra várónak.