Merényi Gyula: Gyónás az ősznek

Ősz, te zsámolyodhoz bízón borulok,
Szép halk a neved s az arcod sápadt,
És nagy megértések szomorúsága
Hervasztja a szádat.

Ősz, én csak úgy bolygok az élten át
És soha senki meg nem áldott,
Jaj, meghalok belé, hallgass meg
S mondass vélem el egy miatyánkot…

Csókra érdemetlen voltam,
Csókoltam és nem szerettem,
Szerettem és nem csókoltam.

Csókra érdemetlen voltam.
Nekem a csók nem is kellett
Én csak gyönyörűen bomoltam.

Csókra érdemetlen voltam.
Valahás nászt nem siettem
S a vágytól lehulltam holtan.

Életre érdemetlen voltam.
A leghevesebb napnál szebben
S a vágytól lehulltam holtan.

Életre érdemetlen voltam.
A leghevesebb napnál szebben
Szerettelek sejtett holdam.

Halálra érdemetlen voltam.
Feltámadtam boldog-százszor
Tavaszban, lányban, borban.

Én csak sajogtam és daloltam,
Ájultan és mentem, mentem
Szerelemben és mámorban.

Mert lenni: játék a porban.
A halál-lovak falovak,
És vagyok s leszek, mert: voltam.