Szenes Erzsi: Vallomás

Még mindig csak a lelkemet adtam oda,
Annyi sok falat kell lebontani magamban,
     míg eljutok az első csókig.
De a Te arcod előtt, melyet anyád szemén
     kívül alig ért meleg érintés
s csak az élet húzta rá sötét árnyékait,
az éhséget, a szenvedést,
először fáj, hogy leány vagyok s őriznem
     kell magam, mint valami kincset.
Ezerszer inkább lennék ízes szamóca,
melyre Te erdőbe tévedt éhes gyermek
örömtől csengve rátalálsz.