Mécs László: Az utolsó postakocsi
Krúdy Gyula emlékének
Ősz-vég. Jön, jön a Tél. Szegény
kis kikirics szűz félsszel int.
Szindbád, te örök vőlegény,
nézd, virág-menetrend szerint
megjött az utolsó kicsi
sóhaj-vivő postakocsi.
Be más volt a pólyásbaba-
Mosolyú hóvirág-fogat,
más az ibolyák fogata
s másképp hozott-vitt titkokat
a rózsák vagy a pipacsok
batárja, melyből tűz csapott.
Míg jöttek s eltűntek tova,
Álmodtál, özvegy vőlegény,
s nem mentél vélük sehova!
Féllábbal már a Tél jegén,
siess, sóhajts, vallj vén csacsi:
ez a végső virágkocsi!
Sóhajtva vall: Szeretni jó:
míg a Halál kaszája int,
csodálni az ősszel nyíló
lilácska agglegényi csínyt
a szerenádozni idegek
hárfáján néki rács megett.
Csók nélkül szerettetni jobb!
A szeretet szent mágia,
melytől hőssé tud válni Jób,
a szenvedések férfia,
ha rárajongják hű szemek
a jókat, mik már nincsenek!
Sóhaj-levéllel így üzen
Szindbád – aztán még egyszer int
a lila Látomás szűzen,
s a virág-menetrend szerint
eltűnik. Ő áll s álmodó
hóember lesz, míg hull a hó.