Füzesi Magda: A városszéli fákhoz
Hiába nyújtod tenyered,
hűséges lánya
a hazai tájnak,
szegény akác,
te, cellatársam:
e rengetegben
keselyűk tanyáznak.
S te, bolond hársfa:
mézes illatodba
pólyálod
a csavargó kutyákat,
pedig a mord szél
összekaszabolja
kiscsibe-sárga,
virágterhes ágad.
A gesztenyék:
mind dali alabárdos.
A tavasznak
gyertyákkal tisztelegtek,
az őszt parittyás
fiatok riasztja.
Táncoltok zöldben,
lobogtok rőtben...
A villámhalál
megérti-e,
hogy különbek vagytok
a többinél?