Merényi Gyula: Kassai hold

A haladó Hernád megtört szemében
És megfeszítve a Dóm keresztjén,
A bús téren s a sikátorokban
Kísértesz, ha a fagy szíve dobban
Éjidőn s alszik zsidó s keresztény.

Valami meddő, hűs fájdalommal
Esengesz. Mert minden hiábavaló:
A sarkon ájult lámpa vacog.
A kapuk árnyai sötét ordasok,
És hallgat az éjjel s hallgat a jó…

S csak panaszold halkan és keserűen,
Hogy a hívásra itten nem felelnek,
A házaknak arca gőgös, álnok,
Itt nincsenek nagy, könnyes szerelmek.

Nincsenek világos, szent ablakok
S az ajtókon fénylő, bűvös jelek.
Nagy, adakozó, bús vallomások
Nem remegtetik a létet. Vásott,
Rosszarcú s álmosak az éjjelek…

És mégis, mégis sápadt, halotti arccal
Nem ejtve könnyet, sem szegény sikolyt,
Hű s meddő szókat sírsz a szeleknek
– Tán ezért átkozlak és szeretlek –
Kassai éjszaka, kassai hold.