Mécs László: A tékozló fiú hazatér

Otthon. Család. Kenyér után
futó gond-púpos emberek.
Szülés. Szoptatás. Temetés.
Asztag-rakó hétköznapok:

kérges kezű cselédsereg…

Csúfoltalak, otthagytalak.
Kikértem jogos jussomot,
csuhajra csaptam kalapom,
apám kertjéből hetykemód
vágtam virágos boromat.

Legényesen, toronyiránt.
Boromtól szagos volt az út.
Szemem fecskéje repkedett,
léptem körül tavaszt csinált,
s mézes bortól forrt mind a kút…

Mámor-városba vitt a vágy,
mely minden percben változik,
mert minden ember idegen,
összeverődött csók-kalóz:
habzsol, lezüllik, távozik…

Őrült, vad virágkarnevál,
színes gyermektelen gyönyör.
Gyümölcs nincs. Vége: éhezés.
Sertés-koszt: undor-vályúban
fanyaron csillan a csömör.

Elég volt. Nincs már botomon
kéreg: lerágta csúnya szám.
Az örökségem odalett.
Megyek haza. Így koldusan,
ha befogad atyám, hazám.

Jöjj Otthon, zsoltár-ajkú csend,
egyhangú, látszat-unalom,
melynek száz álma, színe van,
cselédarcú hétköznapok,
jövőt őrlő élet-malom!

Család! Rettentő rejtelem,
a kerítésed gyötrelem,
trágyáz öröm, könny, förtelem,
– de az Igaz, a Szép, a JÓ
s az Isten is benned terem!

Atyám, Teremtő, Atya vagy!
Azt tedd velem, amit akarsz.
Roncsolt botomat, szívemet
ültesd kertedbe, s újra szép

rügyes lesz s arcom Isten-arc…

szozattv


szozat a tiszta hang Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf