Mécs László: Könyörgés a káromkodó Magyarországért

Uram, sok könnyünk és imánk

miatt adod még kenyerünket:

– de több száz éve háborút

nem nyertünk és nem is nyerünk meg,

mert káromkodó nép vagyunk!

A nagy jóléttől megveszett

polgári gőg csak csúfolódva

csaholva szent neved hitek,

csodák szirmára, Napra, Holdra:

gyalázva Művészt s műveit.

Erdőn-mezőn áldás esőz

a föld dolgos parasztfiára,

– s virág, vetés között a gőg

káromlást szór az ég Urára,

ha sántul sorsa vagy lova.

A gyárakból emlékedet

gyűlölködő szó-vegyszerekkel

kiirtották, – mindenik

gépnél egész nap, este, reggel

rajzik fel a káromkodás.

Így mégis ott vagy, mint a lét

egyetlen, élő Óriása:

mert a munkás-gőg nem talál

nagyobb lényt megcsúfoltatásra!
Ne verd meg mégse népemet!

A sok szenny-szó, mocsár-atom

ne sűrűsödjön fent halomba,

mint őserdők láz-tébolya

s ne hulljon vissza atombomba

alakjában reánk, Uram!

„Nem tudják mit cselekszenek!”
Mondá Fiad, midőn a vének,

papok szidták a Golgotán;

s bocsánatot kért öt sebének

szájával. Ezt kérjük mi is

a Jézus Krisztus által. Ámen.

                                 1953. március 3.