Király László: Százéves zsoltár
Akik meghaltak, azok térnek vissza.
Hegyen innen és túl. Százezer lábnyom.
Emlékük árvalány haja simítja.
És egy ima – ki tengeren járjon.
Tengeren, ahol senki sem mert
szétzúzni mindent életében.
Lovat, páncélt, hű ebet, embert.
Csak indiákat – mert az az érdem.
Eladunk mindent, mint a megvert
seregek. S mit kérhetünk vissza
volt hazánktól? – Talán a fegyvert.
s a győztes bort. – – Valaki kiissza.
Vedd le rólunk, Uram, e hengert.
Az óceáni pocsékolásban.
amit az ember hűséggel megnyert,
várva várom, hogy élni lássam.
És akik meghaltak, visszatérnek.
Lehet: álmomban – lehet: kitalálom.
Honnan kél ez a félek-nemfélek?
És mindkettő olyan, mint a járom.
Szenteld meg reggel a szót, a házat.
Mozdul a béna, s a vakok látnak.
Az esendő mindenre nem vigyázhat.
Már temetőink sem vidámak.
