Cammogva búcsúzik
a búskomor tél;
a hideg csönd álomtakarója
az ébredő világnak
frissítő zsongást ígér.
Hűvös hajnalokon
még deresedik a táj,
mégis, tavaszt csalogat
a reggeli napsugár.
S míg a dermedt föld,
szikkadt fagyát oldja,
a délelőtti ködcsomókat
ezüstfelhőkké varázsolja.
Lassan bújik elő a hóvirág,
gyenge, fehér szirma fázik
– reszket, de már látszik!
Kis verebek fázva
bicegnek a járdán,
és hangos csiripelést hallatva
megszólal a cinke hangja:

Nyitni kék!
Ébredj a tavaszba!