Kálnoky László: Számadás
hogy s mint éltem, s végül azt kérdezik:
„Volt-e értelme sok búdnak, bajodnak?
Hajad kihullt, megrogytak térdeid;
csak tengődtél, kallódtál voltaképpen,
vagyon s utód utánad nem maradt,
még csontvázad se hoztad vissza épen,
s amire oly büszke voltál, agyad
alkotott-e valami maradandót?
Könnyen s hamar felednek a halandók…
Tudatra vágyakoztál s földi létre
az öntudatlanság ege helyett.
Megérte?” S én szólok: „Igen, megérte,
hisz egy időben élhettem veled!”
