Szabó Ferenc: Irgalom
/Prokop Péter képsorozatára, a 65 éves festőbarátnak ajánlom/
1.
Könyörgő két kezem kitárom
üres üreggé nyílik markom
olvadt hava a tisztaságnak
kihullt belőle lucskosan
Hajolj le hozzám tiszta Irgalom
üres üreggé nyílik markom
olvadt hava a tisztaságnak
kihullt belőle lucskosan
Hajolj le hozzám tiszta Irgalom
Te nyíló Szív a nyomorúságra
semmim sincs de szavadra várva
Hozzád kiáltok: Irgalmazz nekem!
semmim sincs de szavadra várva
Hozzád kiáltok: Irgalmazz nekem!
Mondd hogy a bűnöm megbocsátva
s én örökre jóságodat zengem.
s én örökre jóságodat zengem.
2.
Kezem üres semmim sincs csak e hárfa
meg Irgalmadért esdeklő szavam
ha húrját pengetem hangodra várva
megnyugszom – szólj irgalmasan
mint hajdan prófétáid által:
meg Irgalmadért esdeklő szavam
ha húrját pengetem hangodra várva
megnyugszom – szólj irgalmasan
mint hajdan prófétáid által:
„Kezemre rajzoltalak téged
szerettelek öröktől fogva
megváltalak ne félj
számíts az Irgalomra!”
szerettelek öröktől fogva
megváltalak ne félj
számíts az Irgalomra!”
3.
Neved rég égő felhőbe írtad
és tűzbokorban rejtegetted
titkodat Te Megnevezhetetlen!
és tűzbokorban rejtegetted
titkodat Te Megnevezhetetlen!
A rajz a szó a lángoló zene
mely azt hinné hogy Téged nemzene
csak ember-alkotás nevetség!
mely azt hinné hogy Téged nemzene
csak ember-alkotás nevetség!
De mint a kedves padba vési
egy szív mellé a kedvese nevét
szegényes ábráink mögött Te látod
mit mondanánk – az atya érti
gyermekrajzok szív-üzenetét.
egy szív mellé a kedvese nevét
szegényes ábráink mögött Te látod
mit mondanánk – az atya érti
gyermekrajzok szív-üzenetét.
4.
A távoli a Megnevezhetetlen
közel jött hozzánk arcot öltött
midőn a kedves Betlehemben
az idők telje beköszöntött.
közel jött hozzánk arcot öltött
midőn a kedves Betlehemben
az idők telje beköszöntött.
A kőtemplom már romba dőlt
Te lettél Isten temploma
Emmanuel az Úrnak sátora
vállad az ég karéját tartja
s mennybe látunk kék szemeden át
Mutasd meg nékünk az Atyát!
Te lettél Isten temploma
Emmanuel az Úrnak sátora
vállad az ég karéját tartja
s mennybe látunk kék szemeden át
Mutasd meg nékünk az Atyát!
5.
Atyám vagy rádhajtom a vállam
Áldás vagy Tőled mindenem
Kenyér vagy édes Istenem
anyám szívében és apám kezében
magadat adtad s ma is a kenyérben
a Szíved osztod szét tékozló Isten
a tékozló fiúnak – mindig újrakezdem
kérésem-hálám boldog-önfeledten.
Áldás vagy Tőled mindenem
Kenyér vagy édes Istenem
anyám szívében és apám kezében
magadat adtad s ma is a kenyérben
a Szíved osztod szét tékozló Isten
a tékozló fiúnak – mindig újrakezdem
kérésem-hálám boldog-önfeledten.
6.
Midőn reádszakadt az egyedüllét
s csupán a Hold maradt hűséges társad
s csupán a Hold maradt hűséges társad
Atyáddal társalogtál – bár a sátrad
közöttünk verted fel az Ő vendége voltál
földünk gyümölcse szűz Asszony szülötte
lehajló irgalmad már mindörökre
eljegyzett minket testvérünk maradtál
a Szívedben az Ige öltött testet
mindig az elveszett bárányt kerested
közöttünk verted fel az Ő vendége voltál
földünk gyümölcse szűz Asszony szülötte
lehajló irgalmad már mindörökre
eljegyzett minket testvérünk maradtál
a Szívedben az Ige öltött testet
mindig az elveszett bárányt kerested
Jó Pásztor s megfojtásra nevelt Bárány!
7.
Tekinteted a csillagok tüzét
kezed az áldást hinti szét
ha Téged látunk mindig látjuk Őt
kezed az áldást hinti szét
ha Téged látunk mindig látjuk Őt
Atyád az értünk reszketőt
magas mennyország kolduló Urát
ki szívre szomjas s szíve bánatát
tekinteteden szűri át
Te tündöklő Magányos köztünk
orcádtól szebb lett szennyes földünk
Te földünk éke – szomorkás Mosoly.
magas mennyország kolduló Urát
ki szívre szomjas s szíve bánatát
tekinteteden szűri át
Te tündöklő Magányos köztünk
orcádtól szebb lett szennyes földünk
Te földünk éke – szomorkás Mosoly.
8.
Magasra felemeltek – bitófádról
közelebb voltál hallgató Atyádhoz
az emberek közt megvetett szűz Szépség
nem volt már tagjaidban semmi épség
egyetlen sajgó seb kimondhatatlan
eget hasító néma fájdalomban
a lándzsa nemcsak Szíved szúrta át
de megsebezte fájdalmas Anyád
s a Szentháromság boldog bánatát
fakasztotta – azóta égeti
a szíveket a tüzes áradat.
közelebb voltál hallgató Atyádhoz
az emberek közt megvetett szűz Szépség
nem volt már tagjaidban semmi épség
egyetlen sajgó seb kimondhatatlan
eget hasító néma fájdalomban
a lándzsa nemcsak Szíved szúrta át
de megsebezte fájdalmas Anyád
s a Szentháromság boldog bánatát
fakasztotta – azóta égeti
a szíveket a tüzes áradat.
9.
Bohóc-latorként veled vérzem el
de szenvedésem mindhiába
nem marad számomra más már hátra
csupán a Séol szörnyű torka –
szólj egy jó szót majd érdekemben
ha eljutsz égi országodba
veled száll fel esztelen fohászom
emlékezz rám arany-tűz-egedben!
de szenvedésem mindhiába
nem marad számomra más már hátra
csupán a Séol szörnyű torka –
szólj egy jó szót majd érdekemben
ha eljutsz égi országodba
veled száll fel esztelen fohászom
emlékezz rám arany-tűz-egedben!
10.
Midőn a végső óra üt és majd hörögve
egyedül élem át agóniádat
s fejem a porba fúrnám semmisülve
mint féreg csúszom s cserepes-kiszáradt
ajkam a szóra képtelen lesz
csak annyit adj hogy felemeljem
verejték-gyöngyös homlokom feléd
a végső órán tekints rám Kegyelmes!
egyedül élem át agóniádat
s fejem a porba fúrnám semmisülve
mint féreg csúszom s cserepes-kiszáradt
ajkam a szóra képtelen lesz
csak annyit adj hogy felemeljem
verejték-gyöngyös homlokom feléd
a végső órán tekints rám Kegyelmes!
11.
Alázuhog az izzó áradat
a lángok áttörték a mennyfalat
a jeges űrt is felmelengetik
s behatolnak dermedt szívekig.
a lángok áttörték a mennyfalat
a jeges űrt is felmelengetik
s behatolnak dermedt szívekig.
Te Tűzviharral törsz a hűlő földre
Te tomboló zúdítsd ránk a lángod
teremts közöttünk végre új világot!
Te tomboló zúdítsd ránk a lángod
teremts közöttünk végre új világot!
12.
Rejtőző Isten hittel áldalak
egy csöppnyi ostya egy kenyérfalat
s egy kortynyi bor a menny előízét
kínálja már – mily mély gyönyörűség
vár ránk az út végén az égi lakomán!
egy csöppnyi ostya egy kenyérfalat
s egy kortynyi bor a menny előízét
kínálja már – mily mély gyönyörűség
vár ránk az út végén az égi lakomán!
Magadat osztod szét testvéreidnek
Te mindig vérző Anya-pelikán!
a homlokunkon vércsepped ragyog
Mi más a menny hol önmagad adod?
Te mindig vérző Anya-pelikán!
a homlokunkon vércsepped ragyog
Mi más a menny hol önmagad adod?
/1984. január/