Reviczky Gyula: A csavargó
Künn jár a fagyba', télbe', hóba':
Csak Isten a megmondhatója,
Mit gondol, érez.
Rongyos, zilált, embernek árnya,
Röpülne, - hogyha volna szárnya
A röpüléshez.
Olyan törődött, majd leszédül,
A szél facsar könnyet szemébül,
Nem a búbánat.
Az úr, kinek féltett a bőre,
Jó messziről kitér előle,
Mert hátha támad?...
Sehol egy pad, hová leüljön,
Sehol egy kő, hová ledüljön,
Csak hó, kavargó.
Szél ostorával szembe', hátba',
Egy utcából ki, be a másba
Megy a csavargó.
De csitt, mi ez!... Templomhoz ére;
Kihangzik ünneplő zenéje
Az éjszakába.
Ide a tolvaj is beléphet:
Ez itt a csüggedők, szegények
Vigasztalása.
Kik nem könyörgenek hiában,
Karmantyusan, prémes kabátban
Szorongnak itten.
Mind jól alusznak, semmi kétség;
Mosoly leng ajkukon s egészség
Ül szemeikben.
Im a csavargó is belépett.
Mint altató dal zsong az ének
A hívek ajkán.
Hol az oltárhoz visz a lépcső,
Némán lerogy, fejét a végső
Álomra hajtván.
