Erdélyi József: Ősz hamara

Nyár késeje, ősz hamara, –
jön a vénasszonyok nyara,
vénasszonyok-embereké,
élteseké, öregeké.

Öreg vagyok én magam is,
hófehér a szakállam is;
öreg vagyok, öregecske,
szakállam is fehér kecske.

Bajszom is ősz, a hajam is, –
ritka biz az, de nem hamis;
olyan mint a viselője,
kefélője-fésülője.

Haj volt ötven esztendeje,
színe fénylő vadgesztenye;
szikrát hányt a fésű alatt…
Jár az idő, csak úgy szalad.

Jár az idő, sohasem áll;
úgy elrepült hatvannyolc nyár
s úgy érzem hogy nem is éltem;
csoda bár hogy annyit értem.

Hány esztendő van még hátra? –
Sárgul már a fák zöld sátra;
ha megsárgul, le is hullik,
tavasz, nyár, ősz, tél is múlik.

Múlik minden, múlok én is;
hajamat ha festeném is,
tudnám hogy a festék alatt
gyér hamuszürke marad…