Kozma Andor: A karthagói harangok

A pápai öreg kollégyiom terme
Csupa vén diákkal zsúfolásig telve.
Ajkuk néma, mint a faragott képnek,
Pedig verekedő, vad fickók lehetnek:
Több homlokon, arcon, beforradt sebhelyek:
Kemény, hideg-vasra valló emlékjelek;
Van, kinek hiányzik fél keze, fél lába...
Ilyenek is járnak Pápán iskolába.

Ki históriában kutat világeszmét,
Tudós Bocsor István professzor tart leckét.
Tavaly Debrecenben még Enyéng követje,
Alig egy fél éve még tömlöcre vetve,
Most Bécs kegyelméből, rendőrtől figyelve,
Ismét katedráján a hatalmas elme.
Tilalmas részére a honi történet,
Hanem Karthágórul s Rómárul beszélhet.
Im, beszél is bőven ékesszavú ajka,
Visszatért diákok szomjan csüggnek rajta.

...S a dicső Karthágó – mondja a professzor –
Végső diadalra keseredett ekkor,
Ezeréves múltját üti vala arcul,
Hogyha lemond gyáván a rátukmált harcrul.
Maga dölyfös Róma egyedül ha támad,
Nem győz hős haragján Karthágó hadának.
Barbár Massinissa, gaz numid szövetség,
Ez pecsételé meg Karthágó elestét.

Ám Karthágó népe a bús végveszélyben
Nagyszerű halálra buzdult fel kevélyen.
A nemzeti zászlók lobogtak kibontva,
Tódultak alájuk, nőtt a had naponta,
Karthágói férfit asszony nem marasztott,
Hont védeni mentek urak és parasztok,
Kereskedőt üzlet, mesterembert szerszám
Nem kötött le többé – beálltak ezerszám.
S a gyönge diákok az iskola padját,
Fegyverért esengve önként odahagyják...
Ó, boldog ifjak, ép erős legények,
Mint irigylik őket rokkant lábú vének!
S ezek is elmentek, nem sujthatva mással,
Sujtani az ellent bátor, bölcs tanáccsal.
Talpra pun! Fegyverre! Ne hagyd őshazádat!
Nincs kard? – Egyenesre igazítsd kaszádat!
Nincs elég húr ijjra, hogy nyilad röpítsed? –
Van hajuk a nőknek, kösd rá s azt feszítsed!
Lelkes honleányok örömest lenyírják, –
S szereli aranyhúr a harcosok ijját.
De a hadhoz pénz kell s Karthágónak nincs már,
Rég rabolja Róma, kiürült a kincstár.
Karthágói delnők, hires csodaszépek,
Viselnek gyémántot, igazgyöngyös éket,
Smaragdot, rubintot, zafirt, ametisztet,
Napkeleti topázt, díszét minden dísznek –
S most leszedik sorra, ami rajtuk drága
S közkincsül teszik le honuk oltárára.
Ó, szent hazafiság magasztos tűz-láza!
Az egész Karthágót felgyújtja, felrázza.
Mindent a hazáért!...S ki-ki egyet értett:
Sem isten, sem ember – első a közérdek!
Bástyakőért tornyot, templomot döntöttek
És a harangokból ágyúkat öntöttek!...

Mily prelekció ez? Ugy zeng, mint az égbolt...
Eszmél a professzor, elhallgat, – elég volt.
Hogy is volt? – Karthágó, harangok és ágyú...?
Mily anakronizmus, tudatlan és bárgyú!
S mégis a teremben nem mosolyog senki,
Csönd van... tüzes arcok... s könnyezik mindenki.
Nem szól a professzor; ha még szólna: torkán
Kitörne, mely fojtja, a zokogás-orkán.
Ül sokáig némán, sóhajt keserveset:
„S Karthágó – elesett.”


 /1909/

szozattv


szozat a tiszta hang ajovovarosa 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 hunyadikonf jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf