Jánosik György (1688-1713)

Mostanság Juro Jánošík néven is ismert híres felvidéki betyár a tótok körében egyéb szlovák történelmi hősök hijján hivatalos legendává vált, életét számos irodalmi mű és film dolgozza fel. A mondák szerint a gazdagokat fosztogatta, és a zsákmányt a szegények között osztotta szét. A valóság azonban más volt. 1688-ban született Trencsén vármegyében, Terhelyen. A falu környéki hegyi tanyákon nőtt fel. Tizennyolc évesen beállt Rákóczi Ferenc fejedelem kuruc seregébe. Amikor  a császári csapatok 1708-ban a trencséni csatában vereséget mértek Rákóczi seregére, fogságba esett, és kényszersorozás útján a császár szolgálatába került. Rabőrként szolgált a  bitcsei várban, ahol megismerkedett az egyik fogvatartottal Uhorcsik zsiványkapitánnyal. Jánošík később visszatért szülőfalujába, de amikor Uhorčík 1711-ben megszökött, beállt a bandájába, többek között lovakat csempészett Lengyelországból.  Később a zsiványok kapitányává választották, de nem sokáig töltötte be ezt a tisztséget, mert a  pandúrok 1713-ban elfogták. Kínzást sem nélkülöző bírósági tárgyaláson fosztogatás, rablás és gyilkosságban való részvétel vádjával halálra ítélték, majd 1713. március 18. Liptószentmiklóson kivégezték.



Ján Botto: Jánosík halála

II. fejezet


Harmat hull a fehér reggelen,
siratja juhait a szolgalegény:
Leereszkedett a völgybe nyáj,
de Jánosík nem keregeti már!
A kecskék a sziklát elhagyták,
Jancsikát az urak már elfogták!
Rab, mint szárnyaszegett madár,
mikor fokosát hétlakatra zárták.
Égiek és földiek körbeállnak,
fekete varjai fehér sólyomnak.

Janosík az asztalnál bort kortyolgat -
négy felől ostromolják a fehér házat.
Janosík, Jánosík, Te ifjú, ébredj fel:
pandúrok körös-körül mint a tenger -
széles tenger, s Te benne egy kicsiség:
„Add meg magad, Jánosík, ez a vég!“-
Mik vagytok a háromszoros némethez,
kik Jancsika fél bokájáig se érnek
És ha még az égből sűrűn hullnának
Jancsikával elbáni nem tudnának!
Az ajtóban fokosok, ablakban ágyúk:
„ Hej, nem menekülsz, mi szép sólymunk!“
Minden sortűzért hiába:
Nincs kiöntve Jancsika golyója.
Mit ér ez tajtékos égnek,
ingecskéje nem lesz véres!

Janosík még kortyolgat lassan -
Rátörik az ajtót haragosan:
„Fogják meg!“ - Hé, no! Üljenek le, cseppet
A borból maradt még pár cseppenet!

„Fogják meg!“ - Te vagy? Dudáska, te hűtlen?!
Te áruló? - Nos, elsőnek Te essél el!
A csapástól kábultan az asztalon landol
és áruló Dudáska, fekszik, mint a halott.

Jankó sem tud felkelni a földről
s ezek a vadak még forrnak a dühtől:
„Ne féljetek, fiúk! Rúgjátok csak bátran!
Mi ezren vagyunk, ő meg csak magában!“
Ti szóval így? - jól van! - forr a vére:
Isten mentsd! Hányan álltok ki ellene?!
Lendít egyet jobbra, egyet balra:
és a pandúrok kidőlnek sorra.
Jankó már szabaddá is vált volna,
ha a rossz szellem nem sújt le rája.
Boszorka sikít a kemence mögül:
„Szórj borsót, s bátrabbak leszünk!“
Elhinték a borsót vad lábai alá:
s azok átváltoznak szarkalábbá.
S Jánosík már alig-alig mozdult,
de a bilincs hirtelen lehullt:
Jaj, Úr Isten! Ti bitang félszegek -
egyétek meg, amit kifőztetek!
Egyszercsak banyakból kanyarít egyet,
s máris keresztbe állít hét lapaj szemet;
egyszer még a béklyót is körbe lendíti,
a földön hever mind, szinte agyonveri. -
Hiába ütték-vágták, lövöldözték,
hiába, mind hiába törték-zúzták.
Jankó már szabaddá is vált volna,
ha a rossz szellem nem sújt le újra.
A banya, boszorka a kemencétől sikít:
„Vágjátok derékon, ott éritek végit!“
S akkor egyszerre száz puska dördült,
S akkor egyszerre száz kard felé feszült;
de az összes szablya, az összes lövedék
róla visszaütve a támadókra szállék.
Az egyik béna mégis felé leggyint,
S a bűvös szálból derekán lesuhint:
„Hej, ahogy csak lehetett, elbántatok velem!“
Az ijfú Jánosík, mint ártatlan legény,
mind két keze, lába bilincsbe, nehéz
Bárcsak téged, boszorka, elvinne a rém.

Te szép szál kapítány, Jánosík,
a dolmányod tőled elveszik,
piros dolmányod, zöld inged;
jaj! nagy nyomorúság, biz' ez.
Biz', borotva és tűz alá vetnek:
üssék, megbosszulja az Úristen!

Jancsika, te betyár, huncut gyerek!
Ha nem verekszel, nem kínoznak meg.
„De küzdöttem, harcoltam az igazamért,
issza a kaszaló a zsarnokok fekete vérét;
elbántam én, el, hét századdal a nyáron:
míg ti azóta is a népet sanyargatjátok?“
Jánosík, Te ifjú, van aranyad egy halom,
mond, hol tartod? - „Kinek mi köze ahhoz?
Ott van, ahol van, a Tátra helyei rejtik,
az találja meg, akihez tartozik.
Nem volt az enyém, nem is lesz tiétek -
csak azé, ki a szablyát igazért fogja meg!“ -
Janosík, Te ifjú, nagy a te kincsed:
add oda, cseréld el érte az életed!
„Kicserélni? - A kutyafáját! minek?
Nem! - egyétek meg, amit kifőztetek!“
Leereszkedett a völgybe a nyáj,
de Jánosík nem keregeti már!
A kecskék a magas sziklát elhagyták,
Jankónak a kötelet már megfonták!


1862

(a verset szlovákból fordította: Homoly Erzsó)

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf