Vári Fábián László: Ady alkonya

Elhagy az árnyam, elmegyek,
    Csillag sincs velem,
E homályt át nem ütheti,
    Megpihen szemem.
Sorsomhoz szabott síri ágy
    A felnégyelt Haza,
Testemnek tüzét csillapítsd,
    Tisza és Duna.

Az alkony bíborszínre vált,
    Hitem erősítem.
A pokol az, mely így üzen,
    Nem az Úristen.
Kegyetlen szél kerekedik
    Holnap ilyenkor,
Kidőlt serlegből elfolyik
    Az úrasztali bor.

Ím, most e vers is meggyötör,
    Alig létezem.
Áldani készül s visszahull
    Ölembe kezem.
Írhatta volna magyarul
    Akárki fia,
Parancsba kapván, hogy házát
    El kell hagynia.

        1988.