Tornai József: Mindegy, szerelem vagy halál
vas-mankódra támaszkodsz, kikorhadt, gombás a derekad,
sejhaj, öreg bodza.
Az idén talán még nem terít földre
a dorongos északnyugati szél,
te sötét folyó-szemű.
Nézlek, hogy hajtasz egyre több és tányérosabb levelet,
én tavasszal is ugyanolyan kopár vagyok, mint télen,
sejhaj, öreg bodza.
Majd a szerelem megmozdít,
lombbal borítja csupasz gondolataidat,
te sötét folyó-szemű.
Nem röpködő lomb a szerelem: fekete
és talpig-égető, vörös-kardú máglya,
sejhaj, öreg bodza.
Öreg vagyok, de nekem a tavasz mindig
levélnyitás volt és ernyős, fehér virág,
te sötét folyó-szemű.
Szerelmes vagy te a halálod előtt is,
cserélnék veled egy orkános éjszakára,
sejhaj, öreg bodza.
Zöld koszorút fon a nap a te homlokodra is,
mit törődsz vele, hogy a szerelemét vagy a halálét,
te sötét folyó-szemű.
