Móritz Mátyás: Szégyenvers

Te magad légy a költemény,
melyet hatalmával a szónak
világra hozol! Légy tömény
s elvont párlata a valónak!

      Kálnoky László: Ars poetica

A szégyenversünket meg kell írni:

vad tűzvészt, vérszínű záporokat
egeket, mi csak fájdalmat hozott
fekete tájakat, és poklokat
hol kószáltunk, mint az elátkozott

de szégyenversünket meg kell írni

a sírjukban fekvő halottakat
árvaságunk embermilliókban
mocskosan tündöklő nappalokat
melyben ültünk csak bűnösen, -szótlan

de szégyenversünket meg kell írni

azt amit a nevén nem neveztünk
amit nem árultunk el magunknak
mikor hitetlen beszélni kezdtünk
arról: rángatott bábuk vagyunk csak

de szégyenversünket meg kell írni

mikor hibára halmoztunk hibát
és beláttuk: mi is csak öregszünk
elhittük a rossz legrosszabbikát
hogy nekünk is csapdába kell esnünk

de szégyenversünket meg kell írni

koldusnak hittük magunkat, -rútnak
akik mindig ostobák maradnak
lángeszűnek, akik nem tanulnak
hogy választ még a bölcsek sem adnak

de szégyenversünket meg kell írni

így lett az ígéretből hitszegés
így fordult a visszájára minden
így lett a megváltásból büntetés
így gyűlt a vérrög az ereinkben

de szégyenversünket meg kell írni

hogyan sodródtunk az árral többször
és verem helyett kétségbe estünk
pokol sara arcunkba fröcskölt
nem is volt mit várnunk, és keresnünk

de szégyenversünket meg kell írni

mikor tűz hullott és csak ránk szakadt
mikor oxigén volt a szenvedés
csak gyáván, -rútul féltetted magad
és panaszkodtunk, hogy minden kevés

de szégyenversünket meg kell írni

azt amikor árnyakat kergettük
mikor nagyon, nagyon nem szerettek
fűtött kályháknál is dideregtünk
és rózsának nem mondtuk a retket

de szégyenversünket meg kell írni

az életet, ami csak előleg
ami a miénk lett, mert kerestünk
a kudarcait az agyvelőnek
a magányt amelyre ítéltettünk

mert szégyenversünket meg kell írni