Jóna Dávid - Szentjánosi Csaba: Gazduram – 2016.október

Kedves olvasóink! Gazduramék nyáron sem pihentek, szedtünk pár betűt az ABC-ből, reméljük, hogy szavakká értek, és a lélek ízét lehet érezni bennük. Szépen megtisztítottuk őket, nem kerülnek sokba, pár percbe míg elolvassák őket.

Gazduram
 
a képzelet néha súlyfeleslegét felejtve elrugaszkodik,
menekül a kurzusok által táplált konfliktusok elől
és a hitel mázsáitól fellélegzett háza teraszán kacsacombokat grillez és padlizsánt,
közben a parazsat fotózza, örül kedvesének, gyermekeinek,
vagy örül annak az időjárásnak, amit a szomszédok épp szidnak,
örül a szónak, hol a csendnek, hol a folyónak, hol a hídnak.
 
a szép benne az, hogy néha valósággá lesz,
az ívek összeérnek,
körbeérnek,
beteljesül a kör,
a képzelet és a valóság egymásra hatnak, hisz egymásra vannak utalva…
barátság lehet a felismeréseikből!
 
önvédelmem az írás,
néha egy-egy összekacsintás
a pályatársakkal, ha valami csoda születik része lenni, hozzászólni,
mert a képzelet, a gondolat, és a nyelv együtthatása kedvelt játék,
kézműves portéka, finom holmi.
 
sikátorkonoksággal oltalmazom, mindazt, ami megmaradt,
hagyom, hogy átitasson, hogy érzékeimen át felszívódjon a kiválogatott világ,
gyakorlott mozdulatsorban harapjuk ki a magunkét,
boldog az, velem együtt, aki valóságot rág.
 
mi már nem állunk lábujjhegyen, amit elérünk, elérünk,
a többit mögé tesszük képzelettel,
mint ahogy felfut a borostyán az omladozó falon,
elrejtve a romot, a golyó nyomot, a salétromot,
s beleszeret mondjuk egy kovácsoltvas rácsba egy bérházi balkonon.
 
már nem kell mindenáron, van lezárt borítékunk bőven,
Isten szemében tükröződünk, értő szemnek észrevehetően…

Jóna Dávid
2016.08.30
 
 
 
Gazduram
 
„sikátorkonoksággal oltalmazom…”
 
Elmennek a hajók,
de jönnek a hullámok,
üres vagyok, mint az ég-
sirályokra várok.
 
Aztán látom, hogy írtál a vízre,
a szélre paul éluardosan,
hiába csábít most
sajtos pogácsájával az Auchan.
 
Mert a vers mindenhová beszagol,
hoztál színeket, illatot,
„önvédelmed az írás”, de milyen
betűkatonákat adott.
 
Meghatódom mindig, mikor
érkezik versed: a Gazduram,
ujjaim-rugóin a csönd,
szívemig feldobban.
 
Talán a fa ágai is: csak botok,
hogy sétáljon a szélben,
ilyenek vagyunk talán mi is,
a napvégi csillagpontokat nézem.
 
Egyre nehezebb az idő, nem is az idő,
hanem én az években,
de Istenek köszönöm, hogy
a versekkel életemet             visszakérhettem!
                                    kicsit
 
Szentjánosi Csaba
2016.08.31
 
Gazduram! Hozzátok vissza!
 
A parkban magyar agarak játszanak,
a tócsában égnek álló lábbal,
a gazdira figyelnek szájban tartott ággal,
boldognak látszanak!
 
A gazdi eldobja, majd a vágtázó kutyák után szól:
Hozzátok vissza!
 
Régebben - volt bennem reménység, hit is talán,
hogy a dolog tényleg az, aminek látom,
nem hittem, hogy minden lúd Márton,
hogy igazsággal fűt az érdek- kazán…
 
A barátokat kérem, hogy az elveszetteket:
Hozzátok vissza!
 
Tudom néha bizonytalan is lettem,
bízni sem megy, de remélni is nehéz,
állandó harc van bennem, mást lát a szív és az ész,
keresem helyem ezer szerepben…
 
Nem jó kívül lenni, szeretnék visszatalálni,
Hozzátok vissza!
 
Hozzátok, hozzátok, hozzátok…
A kétértelműségekben már semmi sem tiszta,
de kérlek Titeket, bármi is az:
Hozzátok vissza!

Jóna Dávid
2016.09.03
 
 
Gazduram
 
A kutya, nem is az ágat hozza vissza,
hanem a mozdulatot, a választ,
az írásnál fordítva van, ott az eldobott
gondolatot hozza vissza a felkiáltójel-botja.
 
Ravasz László mondta: a predestináció,
csak a hívő embernek fontos!
Amiről írsz Gazduram, az a felelősséggel
élő embernek fontos!
 
Az agár, a kuvasz, a németjuhász,
a komondor, a vizsla…
csak rendet tesznek a világban, visszaviszik
oda a dolgokat, ahol voltak,
lehet ezt az etológusok másképpen magyarázzák,
de Gazduram, én versedhez kiülök a parkba,
látom, ahogy az utak- cipőink óriás-cipőfűzői,
ahogy a kutya „előadásában” életed
bizonytalan-remény-érdek-hit szereplői~
csak mint az árnyékok-indigói,
visszahozzák életed verssé fordított
kimondhatatlanságait…
 
Szentjánosi Csaba
2016.09.04.
 
 
Az alkotás maga
 
kimondhatatlanságainkból megnyugvás lesz,
enyhül a torkot szorító kéz,
félmeztelenül pergetett mondataink
szócsupornyi vegyes virágméz…
 
papírhajó rafting útja,
látványos sodródás a mienk,
talán több ez már mint kaland,
kibeszélt paplan alatti csend…
 
csukott szemmel
egyre több mindent látunk,
mint hamuban kotorászó kutyák
csontokat találunk…
 
és a csontból építjük újjá
a hús-vér szimmetriát,
dobverésnek használjuk
a kígyóvedlett nyelvet, s a grammatikát
 
árnyékaiból rakjuk össze a testkontúrokat,
aztán jön majd a karakter, s hozzá az illető jelleme
és persze mindig valódit mondunk róla,
néha többet is, mint kellene
 
aztán kiegészül a pillanat,
a képzelet a határra vonul,
de ahogy a függőágyban a gerinc
mindvégig az ívhez idomul,
 
a valóság sorvezetője mentén mesél,
ahogy a dombok melegéről a késő esti szél…
 
s miért mindezt? a kimondhatatlanságok helyett,
az írás megismerhető világot teremt,
az önmagát felismerő arc,
már tudni fogja, hogy ez mit is jelent!
 
a fény megtörése után fehérré állhat össze,
a felkészülteknek tehát öröm a prizma,
kényszereinkből az ébredés:
valóságos és boldogságos kataklizma…
 
Jóna Dávid
2016. szeptember 5.
 
Gazduram
 
„a kimondhatatlanságok helyett,
az írás megismerhető világot teremt”
 
A vers: tábortűz, tisztás,
halljuk ahogy repednek
a betű-gallyak,
gondolat-pásztorokként ülünk
a semmiben,
ahogy a szavak értelmet kapnak,
 
mert ez Gazduram, valamilyen
ős-és valamilyen mindennapi dolog,
ahogy a sasfióka lába a szirten
az első repülés előtt topog,
 
ez az, ahogy az este benéz az ablakon,
ahogy a hold-arca a fénytől elsápad,
amikor meglátja az évek-fátylán
átsugárzó Édesanyámat,
 
de ez a vezetés is, ahogy méhek-
virágillatok útján mész haza,
hogy a távolsággal könnyen versenyezz-
nem lehet egyik csavar sem laza,
 
megmérjük a versben a galaxis-az élet-
az elmúlás súlyát, mindazt, amit nem lehet,
míg levetett kabátunkban az éhes-világ
átkutatja pár cetliért a zsebeket.
 
Szentjánosi Csaba
 
 
Gazduram
 
többkötetnyi vers az én váram,
az intervenciós gabonaraktáram,
amely kiadásra vár, ahogy a búza reménye,
hogy liszt lesz belőle, majd kenyér…
de szavaim csak elszórt búzaszemek,
melyet esti homályban hint szét a tenyér,
néhány városi galamb és veréb jól lakik,
meg amit az utcakövek közül kiszed a migrénes egér…
 
míg a gabonatőzsdén alacsony az ár,
a raktárban szeretkezik egy alkalmi pár,
a búzaágyon közös gond születik,
a rezonőr szól: meg is lesz az szüretig…
 
azt hiszem, ezt még színeznem kell,
motorzaj helyett legyen tücsök,
szólok, ahogy elkészülök: holdfény, romantika, csipetnyi pátosz
holnapot írok a mához,
és verságyra fektettem a pillanat-szülte sorsot,
ellátom jó-szóval a majdani színjátszó csoportot.
 
Dionüszosznak felajánlott búzaáldozat,
kardigánból imaköpeny; érdekes változat,
a vers és búza hasonlat mentén élet fogant,
a lány boldog: a hírrel rögtön hazarohant…
 
még a buszon a búzáról egy vers jutott eszébe, amit a neten olvasott,
a lelkén átáramolhatott a csuporméz költemény: (na, ezt írtam én).
így lett a búza a vers, majd a pillanat a születés párja,
kacskaringós játék: a költő kettős spirálja,
hogy hízelegjen önmagának, s hogy kényszeredetten hagyjon jelet,
elszórt és elcseszett búzaszemek helyett…
 
néhány csillag ilyenkor pályájáról letér
rükvercben hátrál a Göncölszekér,
hogy az ezeregyéjszaka meséi szerint,
ott legyen, amikor a történet végére elér
és ne csak a búzaszemeket felkapkodó
veréb, a galamb és a migrénes egér.

Jóna Dávid
2016.09.20.

szozattv


szozat a tiszta hang aug202017bazilika vacsztistvan Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo